Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 5. kötet (Budapest, 1894)
36 KERESKEDELMI TÖRVÉNY. Kereskedelmi zatról felvett jegyzőkönyvet jóváhagyólag tudomásul vette és ennek megfetörvény. lelőleg intézkedett is, a közgyűlési határozatnak keresettel való megtáma177. §. dását nem akadályozza ; végül, mert a 11403. sz. a. beterjesztett közgyűlési Közgyűlés, jegyzőkönyv 4. pontja alatt felvett és keresettol megtámadott az a közgyűlési határozat, melylyel kimondatott, h. a vezérigazgatói állás eltörülésével az eddigi 6 igazgató helyett két tagból álló igazgatóság teljesitse az intézet vezetését s az igazgatóság saját tagjai közül elnököt választva működjék s ugyancsak kebeléből, esetleg a tiszti körből az ügyrendben megszabandó hatáskörű ügyvezetőt alkalmazzon s az alapszabályok ehhez képest módosíttassanak, a keresethez A. a. mellékelt meghívásban csak általános kifejezéssel : „az alapszabályok megfelelő módosítása" jeleztetett s igy az az 1875. évi XXXVII. t.-czikk 177. §-ának megfelelő részletes tárgymjelölésnek s ekként szabályszerüleg kellően közzé tekinthető nem lévén, 1875. évi XXXVII. t.-cz. 177. §-a szerint a közgyűlés által a részvénytársaság beiszervezetét gyökeresen módosító eme tárgy felett érvényes határozat hozható nem volt. (1892. május 25. 2687. sz. a.) — Curia : A másodbiróság Ítéletének megváltoztatásával az első fokban eljárt nyíregyházai kir. tvszéknek ítélete hagyatik helyben, a ker. törv. 177. §. és az alp. részvénytársaság alapszabályai 7. §. alapján és azért: mert ugy a hivatkozott törvénytétel,, valamint az alapszabályok vonatkozó rendelkezése a közgyűlés tárgyát képezendő sorozatnak mjelölésót rendelik ugyan, de az, h. a tárgysorozatban a közgyűlés mhatározása alá tartozó kérdéseknek mily alapon e's mily irányban ajánlott megoldása tekintetében a részletes adatok és igazgatósági javaslatok is eleve közzététessenek, előírva nincs, a mtám :dott közgyűlési határozat alapjául szolgált tárgysorozat tehát a törvényben előirt kelléknek mfelel. (93. szept 13. 1294.) 208. §. 1511. Bpesti kir. kereskedelmi és váltótvszék: Fp.-t keresetével a kir. Rcszvénytár- tvszék elutasítja. Ind.: Fp. „Azienda" élet- és járadék biztositó-társasaságok egye- sággal kötött Aj alatti életbiztosítási szerződés alapján befizetett biztosítási siilése. dijak visszafizetését követeli és pedig azért, mert állítása szerint az „Azienda" élet- és járadék-biztositó-társaság 1889. évben mszünt létezni, vagyonát az osztrák „Pkönx" életbiztosító-társaságnak átadta és abba teljesen beleolvadt a nélkül, h. a keresk. törv. 208. §-ában foglalt azon rendelkezéseket, melyek az egyesülő részvénytársaságok külön vagyona kezelésére vonatkoznak, betartotta volna. De fp.-t keresetével el kellett utasítani, mert azt a döntő állítását, h. a vele szerződött „Azienda,, élet- és járadék-biztositó társaság más társasággal való egyesülés folytán mszünt voina és ekképp a vele kötött biztosítási üyyleiek folytatására képtelen lenne, mivel sem bizonyította, az ezen kir. törvényszéknél történt czégbejegyzések és a bejegyzések alapját képező czégiratok pedig csak azt bizonyítják, h. a keresk. társasczégek V. kötetének 279. lapján bejegyzett „Azienda" élet- és járadékbiztositó-társaság az 1889. évi decz. 19. keletű 68118. számú bejegyzéssel egyedül czégét váltóztatta ár, felvévén előbbi czége helyett „A cs. kir. szab. osztrák Phönx életbiztosító-társaság" nevet, czégváltozás pedip fp.-t a szerződéstől való elállásra és ennek alapján a biztosítási dijak visszakövetelésére nem jogosítja. — Bp. tábla: Hhagyja. Ind. : Fp. válasziratában de felebbezésében is kifejezetten beismervén, h. az A) alatti biztosítási kötvény szerint vele szerződött „Azienda" ' osztrák-franczia élet és járadék biztosító-társaság" czégnek felvételét és h. ezen alapszabálymódositás