Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 5. kötet (Budapest, 1894)
BÜNTETŐTÖRVÉNY. 381 1911. Curia : A bűnvádi eljárás adatai szerint az 1890. ápril 8-án 1878 : V. t.-cz. este Vaja községben 0. Márton házának udvarában egyrészről T. László, 308. §. másrészről O. Péter és társai közt keletkezett kölcsönös verekedés azzal Többek bánvégződött, h. a futásnak eredt T. László többek általi üldöztetése közben talmazásából az utczán földre teríttetett, a uol nyomban meghalt. 0. Péter és N. eredt s. t. s. András vádlottakon kivül T. András és T. Dániel vádlottársak is önmaguk beismerik, h. ők T. Lászlót mfutamodása után is az utczán tovább üldözték ; T. László holttestének bonczolásáról felvett jegyzőkönyv szerint a különböző részein összesen hat sértés találtatott, s miként az elsőfokú bíróság ítéletének indokaiban helyesen előadatik, az igazságügyi orvosi tanács szakvéleménye szerint T. László halálát agyrázkódás okozta, melyet a bal halánték tájon, a bal falcsont dudoron s az orrháton ejtett, e szerint három sérülések bármelyike külön-külön is előidézhetett, legnagyobb valószínűség szerint azonban az agyrázkódás a jelzett három sérülésnek összbefolyása következtében jött létre. Habár 0. Péter vádlott beismerte, h. ő a már menekülő T. Lászlót irtó kapával ugy ütötte fejbe az utczán, h. azonnal elesett; habár N. András vádlott is beismeri, h. ő ugyanakkor vasvilla nyelével szintén fejbe ütötte T. Lászlót; tek. azonban, h. a mint már fentebb kiemeltetett — T. László holttestén összesen hat sérülés találtatott, melyek közül nem kettő — mint ez a kir. tábla ítélete indokaiban hibásan mondatik — hanem három volt halálos ; tek., h. a bűnvádi eljárás adatai szerint T. László bántalmaztatása már O. Márton udvarában vette kezdetét; tek., h. ezen bántalmazásban O. Péter és N. András vádlottakon kivül T. András, T. Dániel, I. József, K. Péter és T. András vádlottársak is részt vettek; tek., h. ezen tényállás mellett nem fogadható el a kir. tábla Ítéletének és indokainak azon meg állapit ás a. mely szerint T. László halála egyedül 0. Péter és N. András vádlottak „együttes" cselekményeinek következménye lenne; tek., h. ez már annál fogva sem mondható az eljárás adatai által megállapítottnak, mert hogyha be is lenne bizonyítva, h. a halálokozásra közreható két sértés egyikét 0. Péter, a másikat pedig N. András intézte legyen, mindazonáltal azon szakértőileg megállapított tény mellett, h. a halálokozásra három sértés hatott közre, még mindig fenmarad a halált együttesen okozott erőszakos behatások közül egy olyan, a melyről nem tudatik, vajon ezt a két vádlott közül valamelyik, vagy pedig ezek közül egyik sem, hanem egy harmadik személy okozta légyen; tek., h. a dolog ezen mivoltában a valódi tényállás és azzal szemben azon ítéleti megállapítás, mely szerint nevezett két vádlott cselekvősége fedezi és kimeríti a T. László halálát okozott erőszakos „emberi cselekvőségnek egész tartalmát", h. tehát büntetőjogi értelemben e két embernek ismert és megállapított cselekedetére lenne visszavezetendő a bekövetkezett halál, mint abból származott okozat, e két elem egymással szembeállítva nem fedi egymást és egyik következtetés többet foglal át, mint a mennyit az alapjául szolgáló, a bebizonyított tények tartalmaznak; tek., h. ily következtetés elfogadása és büntető itéletbeni megállapítása esetén, eltekintve a különben is nem szándékolt, sőt előre sem látott eredménytől, az azért való felelősség kiterjesztetnék még egy másik személy physikai cselekvőségeért is, a mi által nem csupán az ok és okozat, hanem a beszámítás viszonylata is vádlottak indokolatlan sérelmére, ül. tulterheltetésóre fenforgattatnék;