Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 4. kötet (Budapest, 1894)

T EI i E KKÖ X Y VI Iv" EXI >T A R T Á S. fel. Ind.: Végrehajtási szenvedeti részére a szolnoki 8. sz, tkjkönyv- Telekkönyvi bén C) 9. a. és a szolnoki 956. sz. tkjkönyvben C) 2. a. bekeblezetl baszön- rendtartás. élvezeti jog ugyan az 1890. jan. 6-án 51. sz. a. eszközölt bejegyzés szerinl 79.- §. törölve lett, azonban ezen törlés kifejezetten a tkvi rendi 79. ij-ának jog­hatályával eszközöltetett, mely szerint a kitörlés teljes joghatálya csak az alzálogjog kitörlésével fog főleg kezdődni és ezen szakasz első bekezdésének tavai szerint ezen kitörlés alzálogjog tekintetében annak kitörléséig nem létezőnek tekintendő, miérl is a haszonélvezeti jognak özv. X. Katalin javára i - közöli bekeblezése :i törlés daczára az alzálogjog erejéig rriég most is fennál, és ekként az alzálogjoggal biztosított követelés tekintetében elren­deli végrehajtás is feljegyezhető, és pedig annál inkább, miután az idézett Szakasz második bekezdésének rendelkezése csak a törölt haszonélvezeti jogra uj jogok bejegyzését tiltja. Az alzálogjog csak a haszonélvezeti jogi ,i terjedvén ki. és a végrehajtás is csak erre rendeltetvén el, a feljegyzés is csak oly értelemben eszközlendő, miután a 8. sz. tkjkVben a haszonélvezel i jog is csak a birtok felére kebeleztetett be és a feljegyzés ezen tul ki nem terjeszthető. (92. ápr. 12. 1786.) 408. Szegedi tábla: Az e.-bíróság végzése mváltoztatik, folyamodó 82. §. javára a tulajdonjog a h.-bókai 234. sz. tjkvben A. I. 1—2. sz. a. fölvett Bekeblezés kel­ingtl.-okból B. Ljubomirt tjdonul megillető hányadára adásvétel czimén a lékei magán­f< Iji gyzett és foganatosított árverés jogerősségének hatályától feltételezetten okiratoknál. bekebeleztetni rendeltetik. Mert a tkvi rdts 81. és 82. §-ainak mfelelő okirat alapján az ellen, ki a tkvben tjdonosul bejegyezve van, a 71. §. értelmében bekeblezést kérni lehet s elrendelni kell és mert az a körülmény, h. az ingtl. árverésen eladatott és az árverési vevő tjdonjoga Még tlkvileg bekebe­lezve nincs, nem áll útjában annak, h. a kért tjdonjogi bekebelezés feltételesei/ fog „atositandó. (92. okt. 12. 7596.) 409. Kassai tábla: A kérvényhez A. és B. a. mellékelt okiratok a tlkvi rdts 81. és 82. §-aiban foglalt feltételeknek mfelelnek, azok alapján tehát tlkvi akadály nem létében a kért bekebelezéseket elrendelni kellett, miután az a körülmény, h. az A. a. csatolt szerződést P. J.-né, K. Róza és a kisk. K. János és K. Mária gyámja alá nem irta s ez utóbbiak érdekében az gyámhatósági jóváhagyást nem nyert, a nevezettek javára kikötött ösz­szegek zálogjogi biztosítását nem akadályozza, mert nevezettek javára, min­den ellenszolgálat nélkül tett pénzbeli adományból a nevezettekre joghátrány nem hárulhatván s ez adománynak el vagy el nem fogadása a zálogjog be­kebelezéséi nem akadályozván, a kérelem e részét nem lehetett mtagadni. (92. decz. 14. 394.) 410. Nágy-atádi jbg: A Csokonyában 1890. okt. 13. kelt adásvevési szerződés alapján a tjdonjog a csokonyai 138. sz. tlkvben -{- 58. hr. sz. a. ferv it s a változatlan nyilvánkönyvi állással az ujonan nyitott csokonyai 582. sz. tíkvbe átjegyzendő 2 hold 1376 • öl területű D. A. János, D. A. Kata, D. A. Erzsi és D. A. Illés nevén álló 4 ötöd része D. József cso­konyai lakos javára, a törvényes határidőben leendő igazolás kötelezettsége melletl előjegyeztetni rendeltetik s a bejegyzés foganatosítása a tlkvi •irodá­nál; mhagyatik. Ellenben azon kérelemnek, h. ezen birtokilletőségekre a fcj&onjog bekebleztessék, hely nem adatik. Ind.: A tjdonjog bekebelezése iránti kérelmet meg kellett tagadni, mert az 1881 : LX. t.-cz. 132. §-a 2. be­kezdésében: foglalt azon rendelkezésnek, mely szerint a lefoglalt jog érvé-

Next

/
Thumbnails
Contents