Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 4. kötet (Budapest, 1894)
102 KÖTELMI JOG. Óvadék. elmulasztásából esetleg folyó következményeknek viselését". Ezt az egyetlen Óvadék visz- feltételt is tehát nem felp., hanem T. kötötte ki magának. Ámde ettől aztán szaadására T. is elállott akkor, mikor a valóságos szerződést aláirta. Nem is volt ez vonatkozó kö- tjdonképpen feltétel, hanem inkább csak annak a jelzése, h. T. biztos nem telezettség el- volt, miszerint a szerződést mkötni s annak eleget tenni képes lesz. vállalása. Egyébiránt a felp. által vitatott feltétel, ugy a mint fenntebb a kérdéses levél szavai szerint idéztetett, merőben érthetetlen és elfogadhatatlan. A forgalmi eszközöket T. volt köteles szállítani és a részvénytársaság tjdonába adni. A Ganz és társa czég tehát a részvénytársasággal semmiféle jogviszonyba nem juthatott. Ha felp. nem volt üzlettársa Tomasevicsnak, akkor a Ganz és társa czég vele sem juthatott semmiféle jogviszonyba. Mihelyt a forgalmi eszközök alp. részére szállitva lettek, s alp.-nek átadattak, a részvénytársaság kétségkívül franco valuta jutott Ganz és társával szemben annak tjdonába. A Ganz-czég annak árát sem a részvénytársaságtól, sem felp.-től nem követelhette. Ugy felp., mint alp. a Ganz és társa czég irányában kötelezettség viszonyba csak ugy juthattak volna, ha ilyent külön, kölcsönös megegyezéssel tényleg elvállaltak. Hogy alp. ilyent elvállalt, azt felp. nem igazolta, nem is igazolhatta, mert az alp és. T. között kötött szerződésnek czélja, minden szava ennek igazolhatását teljesen kizárja. Vagy azt akarja tán a szándékosan homályba burkolt feltételből felp. kiértetni, miszerint az általa letett 50,000 frt óvadékként csak akkor szolgálhatott, ha T. a szállítási eszközök árát előre kifizeti, vagy a Ganz és társa czég ezt T.-nak hitelbe kiadja. Hisz ha e tekintetben alp. ennek a czégnek kötelező nyilatkozatát birja, mi szüksége leendett az 50,000 frt biztosítékra, a melyet éppen azon czélból igényelt, h. az a szállítás biztositákául szolgáljon, mi abból is kitűnik, h. ezen összeg akkor, ha a szállítás mtörtént, a részvénytársaság által nyomban visszaadandó volt. A kétes akaratnyilvánítások ugy érteimezendők, ha más értelem meg nem állapítható, a mely értelmezés mellett az azokhoz kötött jogügylet megállhat. Mindezek igazolják, h. felp.-t keresetével akkor is el kellett utasítani, ha elfogadta is a kir. törvényszék azt az álláspontot, h. T.-nak felp. üzlettársa nem volt. Azonban felp. T.-nak a 24., illetve 27. alatti szerint üzlettársa volt s mint ilyen az A:/, alattiból kitünőleg megbízottja és közvetítője. E szerint a 24. szerint adta ő (felp.) az 50,000 frt óvadékot s ruháztatta magára T.-nek a szállítási eszközökért a társulattal szemben kikötött előbb 375,000, később 150,000 írtban mhatározott követelését. Ennek folyománya a 8-/. a. 3. pontjában foglalt az a stipulatió, a mely szerint a társulat le lett kötve a szállítási eszközök átvétele után 10,000 frt pénzbüntetés terhe alatt nemcsak a 50,000 frt óvadékot felp.-nek visszaadni, hanem a szállítási eszközök vételára fejében is 50,000 frtot 14 nap alatt kifizetni, mert ha ez igy van: miképp lehetne magyarázatát adni annak a stipulatiónak, h. a forgalmi eszközök vételára fejében a részvénytársaság egyenesen neki lett köteles 50,000 frtot kifizetni? Hisz ez esetben ezen 50,000 frt felp.-re nézve valósággal ajándék lenne; s vajon miért? Talán csak azért, mert 50,000 frtot adott óvadékként alp.-nek annak biztositékául, h. a szállítási eszközök szállíttatni fognak s felp. csakis akkor fizet, ha alp. a forgalmi eszközök szállítása tekintetében már előbb a gyár által feltétlenül biztosíttatott. Ilyen körülmények között óvadékra vagy legalább olyan óvadékra, mely a szállítás megtörténte után azonnal visszafizetendő alp.-nek, semmi szüksége nem
