Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 3. kötet (Budapest, 1893)
278 ÖRÖKLÉSI JOG. Végrendeleti egymástól sem el nem választhatók, sem egymás közt nem osztályozhatók öröklés. és egynek hiánya is elégséges a végrendelet érvénytelenségére. Az 1876 : Végrendeld XVI. t.-cz. 8. §. pedig világosan előírja, h. több ivből álló végrendelet összeulaki kellékei, fűzendő és a zsinór két vége végrendelkező és legalább egy tanú által pecséttel megerősítendő, ezen egyik kellék azonban örökhagyó végrendeletén hiányzik. És itt nem lehetett figyelembe venni, h. a végrendeletet örökhagyó sajátkezüleg irta, mert a 8. §. a saját és idegen kézzel irt végrendeletek közt külömbséget nem tesz, pedig ha a törvényhozó erre súlyt fektetett volna, ez kifejezést nyert volna a törvényben éppen ugy, mint a baját idegen kézzel irt végrendeletek egyéb kellékeire nézve az elő;;ő szakaszokban kimondatott. (92. jun. 24. 4218 91. Ü. L. 92. 27.) Szóbeli cég- 637. Curia: Mindkét alsóbiróság Ítélete mváltoztattatik. néhai U. Járendelet. nosnak 1887. febr. hóban alkotott s 0. András, T. János, U. Pál és H. András tanuk részéről Bikácson 1887. ápr. 26-án kiállított tanúsítványban foglalt szóbeli végrendelet érvényesnek kimondatik s fp.-ek keresetükkel elutasittatnak. Ind.: Az írásbeli és szóbeli végrendelet közötti külömbség, melyet e kettő között a kinyilvánítás módjára nézve az 1876 : XVI. t.-cz. megállapít, nem abban áll, h. a végrendelkező a tett végrendelkezést írásbelinek vagy szóbelinek nyilvánítja-e, hanem abban, h. végrendelkező írásban vagy szóval jelenti-e ki végakaratát ; vagyis a végrendelet alaki érvényének bírálatánál nem az a döntő, h. végrendelkező a végrendelet alakjára, hanem h. arra nyilatkozzék, vájjon szóval vagy írásban tett nyilatkozatának végrendeleti hatályt kíván e tulajdonítani. Az előrebocsátottak értelmében tehát az 1876 : XVI. t.-cz. 15. §-ának azon rendelkezése, h. végiendelkezőnek ki kell nyilatkoztatni, h. szóbelileg akar végrendelkezni, nem azzal az értelemmel bir, h. a végrendelet alakjára előzetesen nyilatkozzék, hanem azzal, h. nyilatkozata ne hagyjon kétséget az iránt, h. szóval tett nyilatkozatát kívánta végintézkedésének tekii.teni. Jelen esetben tehát néhai U. János végrendeletét mint szóbeli végrendeletet azért kellett érvényesnek kimondani s fp.-eket keresetükkel elutasítani, mert végrendelkező nyilatkozatának tételénél az 1876 • XVI. t.-cz. 15. §-ának mfelelőleg, a tanuk egybehangzó vallomása szerint négy tanú volt jelen ; továbbá, mert a végrendelkezésnél jelen volt négy tanú írásbeli tanúsítványának tartalma az azt kiállító három tanú eskü alatt kivett egyező vallomásával és a negyedik tanú aláírásával bizonyítva lévén, ezzel szemben H. András negyedik tanúnak saját aláírásával bizonyítottakkal és a többi három tanú egyező vallomásával szemben a tanúkihallgatáskor tett eltérő vallomása a tanúsítványban s a többi tanúvallomásokban foglaltak hitelt érdemlőségének lerontására nem alkalmas ; végre mert örökhagyó, a tanúsítvány és az emiitett tanuk határozott vallomása értelmében négy tanú jelenlétében, szavát azokhoz intézve, önként s kérdés nélkül azt jelentvén ki: »hogy vagyonát nejére hagyja*, ezen kijelentésével, tekintettel arra, h. >vagyont hagyni< kifejezésnek a közéletben általánosan elfogadott értelmezése szerint csakis halál esetére való intézkedés értelme tulaj donitható : végrendelkező azon kijelentésével kétségtelenül fejezte ki azon akaratát, h. vagyonáról neje javára akar végrendelkezni és h. szóval tett nyilatkozalát kívánta végrendeletének tekinteni, ily értelmű nyilatkozat pedig az 1876 : XVI. t.-cz. 15. §-ának a nyilatkozat alakjára nézve előszabott szabványának mfelel. (91. okt. 13. 1185. J. Sz. VI. 248.)