Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia, a Kir. Itélőtáblák és a pénzügyi közigazgatási biróság döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 2. kötet (Budapest, 1891)

188 ÖRÖKLÉSI JOG. Hitbizományi 1868. máj. 1-én kelt D. a. végrendelet 3. pontja akként magyaráztatnék is, öröklés. h. örökhagyó azon esetre, ha felp. gyermekei a végrendelkezési képességhez Hitbizományi megkivántató kor elérte előtt elhalnának, osztályrészük az alp.-ekre, illetőhelyettesités. leg azoknak gyermekeire száll, ez intézkedés hatálya mszünt az által, h. gyermekei 12. életévüket már meghaladták, és c) h. köteles részüknek minden körülmények közt a helyettesitéstől mentnek kell maradni, s ennélfogva azt az átadó végzésben foglalt korlátozás nem érintheti. Az ez alapon inditott keresetnek azonban helyt adni nem lehetett, mert a D. a. végrendelet 3. pontjában kifejezetten arról van szó, h. a végrendelet tárgyát képező vagyonból a felp. gyermekeinek egy harmadrész jár, s midőn örökhagyó ugyanazon pontban még arról is intézkedik, h. kire szálljon esetleg a harmadrész felp. gyermekei halála után. akkor teljesen indokolatlan felp. azon érvelése, h. gyermekei nem a végrendelet, hanem a törvény alapján örökösödnek. Áttérve a D. a. végrendelet 3. pontjának értelmezésére annak következő szavai: »sollten sie aber mit Tod abgehen, so falit der auf sie kommende dritte Antheil meinen Kindern Dr. Johann N. und Maria N., dann derén Kindern zu« — nem hagynak fen kétséget az iránt, h. örökhagyó azt kívánta, h. bizonyos eshetőségre felp. gyermekeinek osztályrésze azok halála után saját gyermekeire szálljon, a szöveg tehát minden esetre hitbizományi helyettesítést foglal magában, miután ilyennek megállapításához a végrendelkezéstől való kifejezett eltiltás törvényes gyakorlatunk szerint nem kívántatik. Alp.-ek maguk sem állítják, h. a D. a. végrendelet 3. pontja alapján felp. gyermekeinek osztályrésze azoknak halála után feltétlenül szállana reájuk, miután maguk is azt vitatják, h. a hitbizományi helyettesítés csupán azon esetre vonatkozik, ha felp. gyermekei törvényes leszármazók nélkül elhalnának; ezen eshetőségre nézve azonban tekintet nélkül arra, ha vájjon a felp. gyermekei elért nagykorúságuk előtt vagy után elhalnának; kérik utóörökösödési jogukat megállapítani. Ellenben a hagyatékátadó végzésben e korlátozás csakis azon esetre szoríttatott, ha felp. gyermekei életnagykoruságuk előtt törvényes leszármazók nélkül elhalnak. E kifejezés : »sollten sie aber mit Tod abgehen« arra mutat, h. az örökhagyó valamely időpontra gondolt, mert magának az elhalálozásnak tényét okszerüleg nem tudhatta bizonytalannak, az időpont azonban a végrendeletben nincsen kifejezetten megemlítve, s ennélfogva kétségtelen az, h. a korlátozás terjedelme a kellő határozottságot nélkülözi. Tek. azonban, h. az egész pont csakis a felp. gyermekei kiskorúságának idejére vonatkozó intézkedéseket foglal magában, az utóörökösödés iránt rendelkező tétel ezek közé van ékelve, a szövegből határozottan csak annyit lehet megállapítani, h. végrendelkező, a felp. gyermekeinek kiskorúságukban való elhalálozását tartotta szem előtt; arra nézve azonban, h. felp. gyermekei elért nagykorúságuk után sem volnának jogosítva örökségükről halálesetre rendelkezni, a végrendelet elfogadható támpontot nem nyújt, s örökhagyónak ezen állítólagos szándékára alapos következtetés a C. a. végrendeletben foglalt rendelkezéseiből sem vonható, miután ezekből csak az tűnik ki h. csupán saját gyermekeit kívánta a halálesetre való rendelkezésben korlátolni s a vagyont unokái számára fentartani; de h. e korlátozás még unokáira is kiterjedjen, ez a C. a. végrendeletből ki nem magyarázható. A köteles rész állítólagos megsértésére vonatkozó érvelést figyelembe venni nem lehetett, mert eltekintve attól, h. a köteles részbe minden esetre felp. gyermekeinek szánt hagyó-