Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia, a Kir. Itélőtáblák és a pénzügyi közigazgatási biróság döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 2. kötet (Budapest, 1891)

172 ÖRÖKLÉSI JOG. Végrendeleti törzsön a többi alp.-ek részére, s ezek közt osztassék fel mind a mi készÖröklés, pénzben, értékpapírokban, járandó illetékben és ingó árában befolyand. A A végrendelet végrendeletben előforduló ellenmondó nyilatkozatokra nézve pedig szabályul tartalmának szolgál az, h. azok nem létezőnek tenkintendök. De a perben kifejtett ama értelmezése, tényállást, h. a végrendelkező az 1883. évben a végrendeletbe utólagosan a X. pontot felvette, és ezzel a VII. pontot kibó'vitette, helyesebben megváltoztatta, nyilván az örökhagyónak arra az akaratára enged okszerű következtetést, h. az első rendű alperesre nézve a VIII. pontban kifejezett mellőzést módosítani kívánta, és pedig erre annál inkább kell következtetni, mert éppen a módositott VII. pontban foglaltakkal indokolta az örökhagyó az alp.-nek mellőzését. Ehhez járul, h. — mint az e.-biróság ide vágó indokaiban kifejtette. — nem nyert bizonyítást a per folyamán az sem. h. akár az Irendű alp.-nek, akár pedig férjének olyan tartozása lett volna szemben az örökhagyóval, a mely tartozásoknak betudását az örökhagyó feltétlenül elrendelte, s mely körülmény tehát a végrendelet értelmében az elsőrendű alp. mellőzésére okul szolgálhatna, sőt a per folyamán kihallgatott M. Zsuzsánna és M. Ferencz tanuknak vallomásából kitűnik az, h. felp'. az elsőrendű örökösi minőségét a hagyaték tárgyalását megelőzően maga is beismerte. Nem lévén bizonyítva ezek szerint az, h. az örökhagyó kizárta volna az örökségből elsőrendű alp.-t, nem lehetett helyt adni ama felp.-i kérelemnek, h. a hagyatéknak fele része a felp.-nek mint az örökhagyó Károly nevű testvére az egyedüli jogutódának ítéltessék oda, hanem ezzel ellentétesen az öröklés arányát ugy kellett meghatározni, a mint az öröklésnek megállapítását az örökhagyó a végrendeletnek szelleme, illetőleg annak IV. pontjában kifejezett végakarata szerint megállapítani czélozta. (89. jun. 4. 20115.) — Curia: Hhagyja, mert az eredeti végrendelet szövegéből kétségtelen, h. a végrendeletnek első 3 pontja az örökhagyó megjegyzése szerint 1881 aug. 12-én 9. és 10. pontjai pedig csak 1883. okt. 27-én lettek alkotva; e bizonyítottnak vett ténynyel szemben tehát felp.-nek a végett, h. elsőrendű alp. irányában a végrendelet 8. pontja nyerjen alkalmazást, azt kell vala bizonyítania, h. elsőrendű alp.-nek ugy az 1881. mint 1883. évben is oly minőségű és mennyiségű adósságai állottak fenn az örökhagyó irányában, melyek miatt a végrendelet 7. pontja értelmében ő az örökségből kizárandó ; e tekintetben azonban felp. a per során elfogadható bizonyítékot nem szolgáltatott; ugyanis maga sem állítja, h. elsőrendű alp.-nek az örökhagyónál oly adóslevele létezett volna, mely a végrendelet 7. pontja értelmében csak beszámítható is lenne, annak pedig. h. elsőrendű alperes férjének az örökhagyónál állítólag valamely adós-levele létezett, alp. öröklési jogára mi befolyása sem lehet; mert kétség esetében általános jogszabály, h. a végrendelkezés a részesitttt javára értelmezendő, az örökhagyó feltételezhető akaratának tehát e szempontból is a másodbiróság értelmezése inkább megfelel (90. febr. 16. 9221 89. J. Sz. II. 518.) 2. Curia : A végrendelkező szándéka nem a végrendeletben használt egyes kifejezések, hanem a végrendelet egész tartalma értelmében bírálandó meg. Ha tehát a végrendelet ama kifejezése után, »hogy az örökhagyó minden vagyonának neje legyen törvényes örököse*, — azon rendelkezés következik, h. az özvegy, ha a nagykorúságot elért gyermekekkel össze nem fér, egy nyolczad telket tartson meg haszonélvezetül, a többit pedig adja át gyermekeinek: akkor kétségtelen, h. az örökhagyó nem az özve-