Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia, a Kir. Itélőtáblák és a pénzügyi közigazgatási biróság döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 2. kötet (Budapest, 1891)

154 ÖRÖKLÉSI JOG. Végrendeleti 1853. évi május 1-től, az osztr. polgári törvénykönyv behozatalától kezdve öröklés. a magyar törvények visszaállításáig, vagyis 1861. évi jul. 23-ig, a végrenA végrendelet deletek csak ezen törvény értelmében voltak alkothatók, az 1876. évtó'l alaki kellékei, kezdve pedig csak az 1876 : 16. t.-cz. rendelkezése szerint alkottathatnak : ki kellett mondani, h. a döntvény csak azon végrendeletekre vonatkozhatik, melyek 1861. évi jul. 23-tól az 1876. évi 16. t.-cz. életbeléptéig jöttek létre s melyekre nézve perrendszerüleg igazoltatott, h. keletkezésük helyén és idején az érintett s jogszabályt képező törvényes szokás valósággal fenállott. Kelt Bpesten, a királyi Curia polgári szakosztályának 1883. márcz. 17-én tartott teljes üléséből. Hitelesittetett az ugyanazon évi ápril 9-én tartott teljes ülésben. (8. sz. t. ü. döntv. 7929/82. számhoz.) b) 1876: X\rJ. 1. Curia: Felp.-ek id. M. M.-né végrendeletét az alapon kívánták tcz. 1—3. §§. msemmisittetni, mivel az örökhagyó személyében tévedés történt s mert a végrendelkezésnél a tanuk együttesen jelen nem voltak. Ezen érvénytelenítési okok közül azonban a per során egyik sem lett perrendszerüen bebizonyítva ; mert felp.-ek azon állítását, h. örökhagyó személyében tévedés történt volna, az e részben felhívott s kihallgatott végrendeleti tanuk nem csak nem bizonyították, de nyilván megczáfolták, minth. a végrendeletnél tanúul alkalmazottak s ilyenekül elfogadottak közöl három tanú határozottan megemlíti, h. végrendelkező személye előttük ismeretes volt: egymagában véve az, h. egyik végrendeleti tanú S. I. a végrendelet készítése előtt az örökhagyót nem ismerte s személye ugyanazonossága iránt a kihallgatás alkalmával is bizonyságot nem tett, még a végrendelet érvénytelenítésére alapul annál kevésbé szolgálhat, minth. a tévesztés ténye egyes tanú által bizonyítottnak még az esetben sem volna tekinthető, ba az ellenkező nem tanúsíttatott volna; és mert a másik érvénytelenítési ok is a kihallgatott tanuk által meg lett czáfolva: minth. a végrendelkezésnél B. I., L. I., S. í. s D. E. együttesen voltak jelen, Sz. A. tanú ugyan a végrendeletet utólagosan irta alá, de nélküle is a végrendelkezésnél 4, tehát az 1876. XVI. t.-cz. 1. §-a rendeletéhez képest kellő számú tanú volt együtt jelen, stb. (86. febr. 10. 6622/85. Ü. L. 86. 12.) 4. §. 1. Bp. tábla: Minth. pedig az 1876. évi XVI. t.-cz. 4. §-a azon rendelkezéséből, h. azon esetre, ha a végrendelkező imi, olvasni nem tud, a tanuk közül legalább kettőnek irni és olvasni kell tudni, okszerűen az is következik, h. azon esetre, ha a végrendelkező a végrendelet nyelvét nem ismeri, elegendő, ha a tanuk közül kettő ismeri az okirat nyelvét, és csak az szükséges még, h. a végrendelet tartalma ezen tanuk egyike által értett nyelven mmagyaráztassék, ennek mtörténte pedig a tanuk által igazolva lett stb. felp.-ek elutasitandók. (87. jun. 7. 40,446/86.) Curia: Hhagyja. (88. ápr. 13. 6891. Dt. XXI. 27.) 5. §. 1. Curia: Ott, hol a végrendeleti tanuk által az 1876 : XVI. t.-cz. 5. §-ának mfelelően magán az okiraton bizonyítva van az, h. a végrendelkező az okiratot együttes jelenlétökben s általok értett nyelven saját végrendeletének jelentette ki és irta alá, s a hol annak a feltevése, h. a tanuk szándékosan akartak valótlant bizonyitni, a kereseti előadások szerint is ki van zárva: a felp., ki a végrendeletet az 1876 : XVI. t.-cz. 5. §-a alapján támadja meg, csak a tanuk tévedését vagy kényszerhelyzetét bizonyíthatja. Vallotta mind a négy végrendeleti tanú egybehangzólag azt, h. S. Gyula a kérdéses alkalommal eszének s szabad akaratának teljes birtokában volt. Tévedésben tehát a tanuk sem a végrendelkező személyazonosságára s végrendelkezési