Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia, a Kir. Itélőtáblák és a pénzügyi közigazgatási biróság döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 1. kötet (Budapest, 1891)

i VAGYONJOG. lolt ái. ez esetben nem kötelezhető. A perköltségei azért kellett kölcsönösén megszüntetni, mert a f'enlörgó esetet törvényes intézkedés nem szabályozván, a kir. kincstárnak az ügy eldöntéséi birói útra fenhagyni alapos oka voll s igy rosszhiszemű perlekedőnek nem tekinthető, stb. Curia: Az [. biróságnak Ítélete az abban felhozott s az alábbi indokokból, a kamatokat illetőleg azonban oly módosítással hagyatik helyben, hogy a 4% késedelmi kamatok csak a keresel beadásának napjától lesznek felp. részére fizetendők. Indokok: Az 1840 : IX. t.-cz. kizárólag a mezei, rendörségre szorítólag intézkedvén, annak rendelkezései jelen cselre irányadók nem lehetnek, tételes hazai törvény hiányában tehál az elsőbiróság által bővebben kifejtett általános jogelvek annál is inkább helyesen lellek alkalmazva, minthogy a találó a talált dologra nézve csak a tulajdonossal szemben felelős. A kamatok a keresetlevél beadásától számitólag voltak csak megítélendők, mert a l'elp. által talált pénz rendőrhatóságilag lévén alp. kincstárnak átadva, ez a keresetlevél beadásáig jóhiszemű birtokosnak tekintendő. (84. ápr. 25. 6707. Dt. Vili. 229.) 2. Curia: Mindkél alsóbiróság Ítéletének árváltoztatásával a Puszialbkoron 1877. nov. 3-án talált, arany régiségekből álló kincsnek a m. kir. fémjelző hivatal által megállapított értékéből a földtulajdonos első és másodrendű alp.-eket illető 913 frt 73 kr. tőke és ennek esedékes letéti kamatai egyharmad részét vagyis 304- frt 572 3 kii tőkét és ennek esedékes letéti kamatait felp.-nek ítéli, illetve alp.-eket kötelezi, hogy ezen összeg erejéig fel]), jogát ismerjék el. Indokok: A peres feleknek kölcsönös előadásaikból és a kérelmükre beszerzett hivatalos vizsgálati iratokból perrendszerüleg I»ebizonyítottnak veendő, hogy a találó 3-ad r. alp. és 2-od r. alp.-eknek mint földtulajdonosoknak nyomban átadta, ezek azonban a kincslalálásl csakis 1877. nov. 10-én, ekkor sem a leihely területi hatóságnál, hanem a budapesti kir. pénzügyigazgatóságnál s akkor jelenlet lék be, midőn azirán már a megyei hatóságnál egy harmadik személy részéről külön följelentés történt, magát a talált kincset pedig csakis 1877. nov. 21-én. sőt annak egy részét 1878. május 19-én szolgáltatták be. Jóllehet a fentebb hivatolt vizsgálati iratok tartalma szerint a talált kincs rossz szándékú eltitkolása alp.-ek ellenében nem volt megállapítható, tekintve mégis, hogy a fennálló szabályrendeletek szerint, ha a kincstaláló bejelentése nem rossz szándék ból lett is elmulasztva, a feljelentöt a talált kincsből, illetve annak értékéből rész illeti meg, tekintve továbbá, hogy a vizsgálati iratok l'elp. B. Z. volt az. ki a kíncstalálás felül a Jász-nagykun-szolnokmegyei alispáni hivatalnál a leijelentést már 1877. nov. 5-én megtette, a dolog ily állásában felp.-től a talál! kincsben való részesülést megtagadni annál kevésbé leheteti, minthogy az imént megnevezett alispáni hivatal által 1880. április 19-én ÍJ 127. sz. a. kiállított azon tanúsítvány, hogy a vizsgálat, mely a lelet, beszolgáltatására vezetett, felp. feljelentése alapján indíttatott meg. a többször hivatolt vizsgálati iratokkal igazolt lényállásnak megfelel. Ezek szerint bbi kérdés tárgyát csakis az képezheti, hogy l'elp.-I a talált kincsből v rész illet meg, ezt illetőleg pedig tekintettel arra. hogy a kincstalálás bejelentésének kötelessége a fentebb kiemelt körülmények közöli a perbe hívott alp.-ekei egyformán terhelte, tekintettel lovábbá arra, hogy a fennálló szabályok értelmében a feljelentő felp. a talált kincs egyharmad részének. vagyis az egésznek 3 9-ed része erejéig alp.-ek helyébe lép. felp.-l ezen arányban a részesedés megilletné. (86. febr. 10. 6520. Ü. L. 86. 10.)