Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia, a Kir. Itélőtáblák és a pénzügyi közigazgatási biróság döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 1. kötet (Budapest, 1891)

290 I. VAGYONJOG. Teljesítés. \. Curia: Felp. keresetét az A. alatti kötelezvényre alapította, keresőié­ben pedig elismerte, h. az abban irt 300 Irt. szállítandó tojások ára fejében adatott előlegképpen alp.-nek. Ez utóbbi a 2. alatti kimutatás, de felp. beis­merésével is igazolta, b. 1883. évi ápril hó 21-ike, mint az A. alatti köte­lezvény kiállításának napja utáni időben 300 frt összeget jóval meghaladó" értékben szállított tojásokat felp.-nek; mindamellett felp. azt vitaija, h. ezen szállítások által nem a kötelezvényi 300 frt, hanem a C. alatti kivonat ké­sőbbi tételei alatt foglalt előlegek törlesztettek, oly módon. h. a 300 frtból 100 frt kiegyenlítetlenül maradt. Minthogy azonban kétségtelen érvényű jog­szabály az. h. több egyenlően lejárt tartozás fennforgása esetében, határozott rendelkezés és megállapodás hiányában a történt fizetések a kelet szerint régibb tartozások törlesztésére számitandók be első sorban, minthogy továbbá felp. alp. ellenkező állításával szemben nem bizonyította, h. alp. rendelkezése vagy létrejött megállapodás folytán jogosulva volt, az alp. által teljesített szállítások pénzértékét nem a régibb 300 frtos kötelezvényi tartozásba, hanem a C. alattiban kitüntetett kelet szerint ujabb előlegek törlesztésére betudni, ily bizonyíték hiányában pedig, a fentebbi jogszabály erejénél fogva, a régibb kötelezvényi adósság tekintendő törlesztettnek, felp. az A. alattira alapított keresetével feltétlenül elutasítandó volt. (85. aug. 26. 733. P. T. XI. 6.) V. 1. Curia: Az A. a. okiratban alp. azt igérte. h. felp.-nek haszon­Váltó adása fész fejében egyszer s mindenkorra 400 Irtot fizet és kötelezte magát felp.­fizetés nek az összeget Ó-Becse városának a szerződésre vonatkozó jóváhagyása gyanánt. " után 5 hónapra, a kelettől kiállított váltóelfogadmánynyal kiegyenlíteni. Tek., h. e szerint a 400 írtról szóló váltóelfogadmány átadása az igért tartozás * L. a keresked. psefáse gyanánt állapíttatván meg, annak a kikötött időben felp.-nek átadása tésr^^natl^zö annu^va^ inkább fizetésteljesitésnek tekintendő alp.-re nézve, mivel felp. a szakaszait is. váltóelfogadmány át nem adása esetére 400 frt tőke megfizetését követeli. Tek., h. felp. a 2"/. a. mellékelt nem kifogásolt okiratban alp.-t az esetre, h. ha az üzlet alp.-re nézve kárral vagy haszon nélkül ütne ki, a 400 frt fizetése aló] felmentette, e felmentés joghatálylyal másként nem értelmezhető, mint h. alp. a 400 frtól szóló váltóelfogadmánynyal teljesítendő fizetés alól men­tetett fel: ezeknél fogva alp.-nek a keresettel szemben felhozott, a 2-/. a okiratra alapított ama kifogása, h. az üzlet haszonnal nem járt s az okon fizetéssel nem tartozik, bírói figyelembe veendő volt, s miután felp. taga­dása ellenében a kihallgatott tanuk vallomásával bizonyítva van. h. alp. a kérdéses üzletből hasznot nem húzott, felp. pedig nem bizonyította, h. alp.­nek nem állott jogában az üzletet tovább adni, az alp.-i bizonyított kifogás­nak helyt adni s a m.-birói ítélet mváltoztatásával az e.-bíróság (elutasító) ítéletét hhagyni kellett. (87. decz. 9. 893. Dt. XIX. 256.) 2. Curia: Magában véve azon tényből, h. eladó a hitelbe adott áru­czikkek vételáráról kiállított váltó-elfogadványt, a lejáratkor leendő beváltás feltételezésével, vevő javára elkönyveli, nem következtethető, h. a váltó­elfogadvány fizetésül adatott. (84. márcz. 12. 36. Dt. VIII. 87.) A teljesítés VI. i. Bp. tábla- Tek., h. alp. tagadásba nem vonta azon felp.-i áili­módja. lást, h. szerződés szerint a kereseti összeg felp. lakásán Bogláron volt fize­Ngugta. tendö; tek., h. a B. alatti nyugtatványban ugy a jogczim. valamint az idő­tartam, melyre a fizetés teljesíttetett, benne foglaltatik, ennél többet pedig alp. nem követelhetett, minek folytán felp. jogosan tagadhatta meg más nyuytatvány kiszolgáltatását a nélkül, h. alp. a szerződéstől eltérő módon u

Next

/
Thumbnails
Contents