Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia, a Kir. Itélőtáblák és a pénzügyi közigazgatási biróság döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 1. kötet (Budapest, 1891)

I. VAGYONJOG. 289 számítása éppen a törvényes szokás által támogattatván, felp. tartozott volna Teljesítés, legalább valószínűvé tenni azt, b. az említett megállapodás valóban létre­jött; mintb. pedig ezt nem tette: a perrendt. 255. §-ában felemlített főeskü általi bizonyítást alkalmazni nem lehetett. (87. jan. 20. 39551/86.) Curia: Hhagyja (87. máj. 27. 1955. Ü. L. 87. 32.) III. 1. Curia : Ha a fizetésre különbeni jogvesztés mellett egy hatá- Az adós ké~ rozottan megjelölt határnap köttetett ki, a fizetés egyedül az által, hogy az sedelme a adós a fizetendő összeget a fizetési napon távirati uton utalványozta, a meg- pénznek kellő állapodás értelmében kellően teljesítettnek nem tekinthető, minek folytán a időben történt beállott késedelem az adósL terheli, ki ahhoz. h. a távirati utalványozást elküldése da­csak a fizetésre mhatározott napon eszközölje, kötve nem volt, igy tehát czára. azt a mkivántató gondosság mellett, a lehető esélyek számbavételével, korábban és olyformán tehette volna, hogy a pénz a kikötött határidő elteltéig biztosan a hitelező kezéhez jusson. (85. márcz. 12. 831/84. Dt. XI. 275.) 2—3. Curia: A felek egyező előadása alapján, köztük létrejött egyez­mény szerint, felp. oly feltétel alatt engedett el követeléséből 300 frtot, ha alp.-ek 1884. okt. 1. 75 frtot. 1885. jan. 1. 75 frtot, 1885. ápr. 1. 75 frtot és 1885. jul. 1. 75 irtot mindenkor pontosan mfizetnek. minélfogva köteles­ségükben állott alp.-nek a fentebb kitűzött határnapokat betartani s a lejárt első törlesztési részletet 1884. okt. l-én felp.-nek mfizetni. — és nem fogad­ható el alp.-ek abbeli védekezése, h. a 2-/. a. szerint, a fentebbi összeget 1884. szept. 30-án feladván, részükről kötelezettségüknek eleget tettek, mert a pénznek postára tétele, a hitelezővel szemben, fizetés joghatályával nem bir, mert továbbá alp.-ek által felhozott azon körülmény, h. a pénznek kése­delmes megérkezése, a postán előfordult rendetlenség által okoztatott, suly­lyal.azért nem birhat, mivel posta utjáni fizetés esetében a pénz küldése az elküldést eszközlő adós és nem a hitelező veszélyére történik s ennél­fogva a postán való szállítással járó minden késedelem, valamint a pénz esetleges elveszése következményeit is, ugyancsak az adós tartozik viselni. (85. márcz. 13. 136. Ü. L. 85. 53.) Jzonos határozat: Curia: 84. nov. 18. 582. (Ü. L. 85. 93.) IV. 1. Bp. tábla: Felp. beismerte, h. a •/. a. postafeladó vevény sze- A terhesebb rint az alp. által küldött 218 frtot kézhez vette, miután pedig a küldölt vagy régibb pénzösszeg 1 kr. kivételével a kereseti váltó összegével megegyez és a pénz- tartozás kifi­küldés ideje a váltó fizetési napjára esik. ok szerint következtethető, hogy zetésének vé­alp. a kérdéses! pénzt a kereseti váltóra fizetés czéljából küldötte felp.- lehne. nek. Ily körülmények között felp.. még ha való is lenne azon állítása, h. a pénz mhatározott rendelkezés nélkül küldetett és h. alp. ellen könyv­kivonati lejárt követelése is létezett, tartozott azt a váltó, mint az alp.-re nézve különben is terhesebb tartozás törlesztésére betudni. Curia: Hhagyja (84. okt. 6. 403. Dt. XI. 296.) 2—3. Tekintve, h. több egyaránt lejárt követelés esetében, az adós részé­ről adott határozott utasítás vagy rendelkezés esetét kivéve, a fizetés mindig a terhesebb tartozás kiegyenlítésére vélelmezendő teljesítettnek, tekintve, h. jelen esetben a váltói és könyvbeli tartozás között kétségtelenül a jelen kereset tárgyát képező váltói tartozás tekintendő terhesebbnek, ez okból a fizetés is ez utóbbira vélelmezendő teljesítettnek. (86. márcz. 24. 99. J. 86. 79.) Azonos határozat: Curia: 85. jan. 9. 1079. (P. T. X. 21.) Márkus. Felsöbirósági határozatok. 19

Next

/
Thumbnails
Contents