Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia, a Kir. Itélőtáblák és a pénzügyi közigazgatási biróság döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 1. kötet (Budapest, 1891)

I. VAGYONJOG. Tévedés. továbbá felp. ezen hitelt a megvenni szándékolt birtok akkori haszonbérlője J. Ignácznak a bérletből elmozdithatása érdekében is óhajtotta s h. ép azért felp. az adásvétel előkészítése iránt tett lépéseit egyszersmind titokban is kívánta tartatni. Ezen ténykörülménvek által tehát felp.-nek a tulajdonát képező >Zsombékakol«-féle szomszédos birtok vásárlására irányult szándéka határozott s kétségtelen kifejezést nyert; h. pedig felp. eme szándéka az adásvételi szerződés létesitése érdekében tett további eljárás folyamában sem szenvedett változást, kitűnik abból, h. akkor, midőn a vétel tárgyává tett birtokra vonatkozó adatok egy része, u. m. a tkvi kivonat, adóbirtok s vízszabályozási birtokiv és a haszonbéri szerződés N. Antalhoz megérkeztek s felp.-sel közöltettek, felp. a haszonbéri szerződésre nézve, habár ebben J. neve elő nem fordul, azon feltevést nyilvánította, h. mégis eme szerződés alapján birja J. Ignácz a megvenni szándékolt birtokot haszonbérben s bér­lői minőségét csak egy mellékérdeknél fogva rejtvén mások nevei alá. Ily körülmények között nem jöhetett figyelembe, h. a felp.-sel kötött tkvi kivo­nat nem a felp. által megvenni szándékolt, de alp.-nek szintén tjdonát képező füzes-gyarmati 911. számú tkjkvben foglalt birtokot jelezte: mert a per során mi bizonyíték sem hozatott fel arra nézve, miszerint felp. felvilá­gosittatott volna az iránt. h. a 2. sz. alatti 911. számú tkjkv nem a meg­venni szándékolt, de alp.-nek szintén tulajdonát képező, azonban felp. déva­ványai birtokától távol fekvő más birtokára vonatkozik. De tekintettel arra: h. eme távolabb fekvő alp.-i birtok az 1. számú haszonbéri szerződésben barna-szigeti« birtoknak, a 2. szám alatti tkjkvben pedig >közös nagy sár­rétnek* neveztetvén, az elnevezésre különös súlyt fektetni nem lehetett, tek. továbbá, h. alp. nem vonta tagadásba, miszerint a H. alatti tkvi kivonat, valamint a 2. sz. alatti tkjkvben jelzett birtok térképe és a rajta levő épü­letek leltára l'elp.-sel csak a szóbeli vételszerződés megkötése után közölte­tett s igy azon vélelem, h. felp. alp.-nek két különböző birtokáról tudomás­sal birván. mégis a > barna-szigeti« birtokot alkudta s megvette, fenn nem forog, s tek., h. felp. alp. perbeli ügyvédjénél a »kertész-szigeti« s nem a »barna-szigeti« birtokot kérdezte, a mi pedig okszerűen meg nem történhe­tett vala. ha felp. a »barna-szigetit* ismerte s tudva erre alku volt volna: alp.-nek az 1. sz. alatt haszonbéri szerződésnek és a 2. sz. alatti tkvi kivo­natnak felp.-sel lett közléséből merített azon érvelése, h. felp.-nek tudnia kellene, miszerint neki alp. nem a szomszédos, hanem a 2. sz. alatti tkjkv­ben foglalt távolabbi birtokot szándékozik eladni, alappal nem bír. azon alp.-i kifogás pedig, h. felp. a vétel tárgyává tett birtok azonosságáról a helyszínén szerezhetett volna magának meggyőződést, czáfolatot lelt azon körülményben, h. felp. a vételt J. Ignácz előtt titokban kívánta tartani. Ezekből kifolyólag tehát s tekintettel azon körülményre, h. a per során ki­hallgatott alp.-i meghatalmazott által az derittetett fel: miszerint a vétel tár­gyúi képező mgtl.-okra nézve ö sem birt kellő tájékozottsággal s csak a meg­állapodás s térkép tétele után győződött meg a közbeesett tévedésről és azt alp.-sel közölte is, nyilvánvaló, h. a szóban forgó adásvételi szerződés tárgy­béli tévedésen alapul, minthogy pedig tárgybéli tévedésből sem jog, sem köte­lezettség nem keletkezik: a kérdéses adásvételi szerződés érvénytelenítését kimondani és alp.-t a felvett foglalónak visszaadására kötelezni, ellenben a perköltséget a per körülményeinél fogva kölcsönösen megszüntetni kellett. (86. íebr. 16. 34605 85.)

Next

/
Thumbnails
Contents