Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia, a Kir. Itélőtáblák és a pénzügyi közigazgatási biróság döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 1. kötet (Budapest, 1891)

12 I VAGYONJOG Birtokhábo- birtokháborítással szemben visszahelyezésre igényi nem tarthat, stb. (90. oki. ritás. H>. 8112. .1. Sz. (II. 663.) Bérlő vissza- X. Curia: A B. a. okiral tartalmából kiderül, hogy felp. az helyezési joga alp. állal szándékolt építkezés megkezdetésél. 89. máj. Ki. kell intvényében a bérbeadó azzal a hozzáadással tilalmazta: hogy az építkezés és álalakilás következ­$pitkezéseivél (ében előállandó kárának megtérítésére való jogát fenntartja. Habár tehát a szemben. bérlő rendszerint jogosítva is van azt követelni, hogy a bérlemény tárgya a bérleti idő tartama, alatt sértetlenül és egész terjedelmében a bérbeadó által fenntartassék és a bérlő rendelkezése alatt hagyassék, ha csak a bérlet tárgya szükséges javítást nem igényel, a mely czélból a bérbeadó a javítást eszközöl­heti, mé,2Ís felp. figyelemmel a fentebb felhívott 13. a. okirat tartalmára, ez idiUzerint neai követelheti azt, hogy alp. a megkezdett építkezést abbanhagyja és felp.-nek az építkezés folytán igénybe veti területeket, valamint az épület­bontás állal szabaddá lett térséget felperes rendelkezésére bocsássa, meri. az intvény tártalmából alj), méltán lehetett azon jóhiszcmben. hogy íelp. az egyes helyiségek és lerüleleknek sértetlen állapotban való fenntartásához nem ragaszkodik feltétlenül, hanem kész kártérítéssel is megelégedni, ós mert ily helyzetben felp. a jóhiszemű bérbeadói, az előbbi állapot helyre­állítására nem szoríttathatja, hanem kénytelen megelégedni a kártérítéssel, mire nézve jogosultságál a m.-biróság is fenntartotta. (89. decz. 27.. 93G'2. .1. ÍM). 38.) Bérlő vissza- XI. 1. Curia: Az alsóbirósági ítéletek megváltoztattatnak és alp. kötelez­helyezési joga leül; a kereseti területen általa létesített elárkolást 8 nap alatt betömetni s bérlőtárssal é* egyúttal felp. a keresetlevélben jelzett, alp. által elfoglalt területnek hábori­Jiarniadik sze- lás előtti használatába visszahelyeztetik, de alp.-nek is azon joga épségben inéiylyel szem- fentartatik, hogy a vitás területnek alp.-i tanuk által különösen kijelöli részén ben. a háboritás előtt általa gyakorolt használatot folytathassa. Indokok: Felp. azon okból fogta jelen perbe alp.-t. mivel ez a kék hónnal jelzett helyen másfél holdnyi területet erőszakkal és jogtalanul elfoglalt s azt el is árkol­ta! la. stb. Jelen sommás visszahelyezési perben nem azon kérdés képezi a megoldás tárgyát, vájjon az A. alatti egyezség folytán illeli-e felp.-t a vitás területnek birtoklása, hanem ill az döntendő el. vájjon felárkolás előtl használta-e felp. és mikép a kérdéses területet? A kihallgatott tanuk közül .1. Mátyás, stb. azt vallották, hogy a kereseti területen felp.-nek juhai legel­lek : más részről pedig M. József, stb. arról tanúskodtak, hogy felp.-nek fenti használása idején alj), a kérdéses területnek tanuk által kijelelt részé­ben kaszáltatott. — Mindezen tanuk vallomásaiból azt kell tehát következ­tetni, hogv a vitás területnek használata, a háboritás előtti időben közös volt-e s minthogy alp. felp.-t, a közösen használt területből elárkolás állal önhatal­múlag kiszorította s így azt a használatban megháborította, kellelt felp.-t a háboritás eló'tti használatba visszahelyezni. Nem vétethetett itt figyelembe alp.-nek felp. perelhetősége elleni kifogása, mert nemcsak a haszonbérbe adott birtoknak tulajdonosa, hanem a haszonbérlő is, ha ez a birtok használatában és az ezzel összekötött jogok, gyakorlatában akár harmadik egyén, akár haszon­bérlőtárs által önhatalmúlag háborittatik, jogosítva van visszahelyezési uton orvoslást keresni. De nem jöhetett tekintetbe azon alp.-i kifogás sem. hogy felp. az e^vévi birtoklást ki nem mutatta, mert ha az A. alatti egyessé"' azon jogi kérdésnek eldöntésére, vájjon illeti-e felp.-t a kérdéses területnek is használata, jelen sommás visszahelyezési perben szabályozónak nem

Next

/
Thumbnails
Contents