Büntetőjogi döntvénytár. Az anyagi büntetőjog és a bűnvádi perrendtartás körébe tartozó elvi jelentőségű határozatok gyűjteménye, 5. kötet (Budapest, 1905)

12 1 tcz. 6. §-ának 2. pontja szerint nem vehető fel az esküdtek jegyzékébe a tényleges szolgálatban álló ügyész, nem hiva­talból figyelembe veendő sémmiségi ok. (Curia 1904 november 16. 9369/904. sz. a.) A kir. Curia: A semmiségi panaszok elutasittatnak. A sem­miségi panaszok tárgyában a védő által beadott Írásbeli indoko­lásnak a hivatalból figyelembe vétetni kért semmiségi okokra vonatkozó része visszautasittatik. Indokok: F. vádlott védője a tárgyalás folyamán semmiségi panaszt jelentett be a miatt, s ezt az itélet kihirdetésekor fen­tartotta, mert arra nézve, hogy védencze a vádbeli első lopás ide­jén otthon az istállóban kártyázott, a főtárgyaláson egy uj tanura hivatkozván, annak kihallgatását a bíróság mellőzte. A tanúkihall­gatást a bíróság a BP. 393. §-a adta jogánál fogva s az ítéletben foglalt helyes indokokból tagadta meg ; minthogy a már kihall­gatott tanuk, kik állítólag a vádlottal kártyáztak, nem bizonyí­tották azt, hogy a kártyázás a lopás elkövetése idejében történt, és egy tanúnak esetleg kedvező vallomásával a vádlott alibije, a lefolyt hosszú idő multán elfogadhatólag bizonyítható nem volna ; s e szerint a tanúkihallgatás lényegtelen s az eljárást czéltalánul késleltetné. Védő által hivatalból figyelembe veendő semmiségi okként hozatott még fel, hogy az egyik esküdt ügyészi megbízottként van alkalmazva a járásbíróságnál ; tehát az itélő bíróság nem volt törvényesen alakítva, mert az 1897 : XXXIII. tcz. 6. §-a és a XXXIV. tcz. 12. §-a szerint az ügyészi megbízott a kir. ügyész­nek alá van rendelve és az esküdtek névsorába fel nem vehető, s e szerint a BP. 384. §-ának 1. pontjában foglalt semmiségi ok forog fen. Minthogy a BP. 384. §-ában meghatározott alaki semmi­ségi okok az esküdtszéki eljárásban a BP. 427. §-ának 1. bekez­dése értelmében csak az eme §-ban foglalt megszorításokkal alkal­mazhatók ; a 427. §. 3. pontja szerint pedig az, hogy a határozat hozásában oly esküdt vett részt, kire nézve kizáró ok forog fen, e §. utolsó előtti bekezdése szerint nem hivatalból figyelembe veendő, hanem csak semmiségi panasz utján érvényesíthető sem-

Next

/
Thumbnails
Contents