Büntetőjogi döntvénytár. Az anyagi büntetőjog és a bűnvádi perrendtartás körébe tartozó elvi jelentőségű határozatok gyűjteménye, 5. kötet (Budapest, 1905)
i°5 ból való kinyomozásának szüksége is magától elesik ; s minthogy ezekhez képest a kártalanítási eljárás megindítására való illetékesség tekintetében a két bíróság közt fölmerült összeütközés fölötti határozat hozása is tárgytalanná vált: azt mellőzni és F. J.-t kártalanítás iránti kérelmével elutasítani kellett. = A BP. 576. §-ának világos rendelkezése szerint csak annak van igénye az előzetes letartóztatásért kártalanításra, akit a bíróság a vád alól jogerősen fölmentett, vagy aki irányában az előzetes letartóztatást jogerősen megszüntette. Mellőztetett a kártalanítás, mert az eljárás a kir. ügyész megszüntető határozatával nyert befejezést {Büntetőjogi Döntvénytár II. k. 64. sz. a.). 64. Dolus generális és aberratio ictus. — Vádlott, mikor társaival a bordélyházból kijött, egy utána dobott és őt a mellén talált sörös üveget a földről felkapott, s azt a folyosóra, ahonnan az üveg utána dobatott, visszahajitotta, ugy hogy az üveg a falnak repült, ott eltört s egyik szilánkja a sértett szemébe hatolt, minek következtében ezen szemén látóképességét jórészt elvesztette. Minthogy vádlott tudatával birt annak, hogy a folyosón, ahová ő az üveget visszahajitotta, többen vannak, kétségtelen, hogy vádlott, amidőn az üveget az emiitett helyiségbe visszadobta, azt testi sértés okozására irányuló szándékkal s azért cselekedte, hogy valakit s nevezetesen megdobóját bántalmazza. Habár vádlott nem azt sértette is meg, akit megsérteni akart, szándékos cselekményeért éppen oly mérvben felelős, mintha cselekményét az ellen követte volna el, kit testileg sérteni akart. (Curia 1904 október 18. 8504/904. sz. a.) A győri kir. törvényszék: N. J.-t bűnösnek mondja ki a Btk. 310. §-ába ütköző és minősülő gondatlanságból okozott súlyos testi sértés vétségében, elkövetve azáltal, hogy 1903 márczius