Büntetőjogi döntvénytár. Az anyagi büntetőjog és a bűnvádi perrendtartás körébe tartozó elvi jelentőségű határozatok gyűjteménye, 4. kötet (Budapest, 1905)
'37 zott zaj hatása alatt a meglepetéstől való félelmében a helyszínéről elszaladt, vagyis a lakásba való bemenetel abbahagyására kényszerítve volt. (Curia 1903 szeptember 30. 8027,903. sz. a.) A m. kir. Curia: A semmiségi panasz a BP. 437. §-ának 4. bekezdése alapján elutasittatik. Indokok: R. F. vádlottnak különvédője a BP. 385. S. 1. a), c) és 3. pontja alapján jelentett be semmiségi panaszt büntetendő cselekmény hiányában, s mert a Btk. 67., 92. §-ok rendelkezése nem alkalmaztatott. Ez a semmiségi panasz azonban alaptalan ; mert a vádlott a kir. tábla által valónak elfogadott tények szerint 1902 nov. 27. este nyolcz óra tájban M. J.-nak a Gólya-utcza 27. számú ház első emeletén levő lakását hamis kulcscsal felnyitotta s a villamos csengő hangjának hallatára elmenekülvén, az okozott zajra a házbeliek által üldöztetett és elfogatott ; s mert ezekből a tényekből jogszerűen vonatott le az a jogi következtetés, hogy vádlott a sértett fél lakásának ajtaját azzal a szándékkal nyitotta fel hamis kulcscsal, hogy a lakásból a tulajdonos, illetve birtokos beleegyezése nélkül jogtalan eltulajdonítás végett ingó dolgot elvegyen, azonban lettét be nem végezhette ; mihez képest a bíróság a Btk. megfelelő rendelkezését nem alkalmazta tévesen, midőn a vád alapjául szolgáló tettet a Btk. 65., 333., 330. §-a 4. pontjának rendelkezésére való figyelemmel büntetendő cselekménynek állapította meg, s így a BP. 385. §. 1. a) pontjában megjelölt semmiségi ok fen nem forog ; de a Btk. 67. §-ára alapított s a BP. 385. §. 1. c) pontjában megjelölt semmiségi ok sem forog fen ; mert a kir. tábla nem fogadott el valónak oly tényt, amely annak megállapítására szolgálhatna, hogy vádlott a megkezdett bűntett véghezvitelétől önként elállott volna, sőt a fentebb megjelölt tények szerint vádlott a villamos csengő hallatára okozott zaj hatása alatt a meglepetéstől való félelmében a helyszínéről elszaladt, vagyis a lakásba való bemenetel abbahagyására kényszerítve volt. A lakás ajtójának felnyitásával tehát a lopás bűntettének véghezvitele megkezdetett, s csupán bevégzése a vádlottól nem függő okból, annak akaratán kivül eső körülmény miatt maradt el ; mihez képest a