Büntetőjogi döntvénytár. Az anyagi büntetőjog és a bűnvádi perrendtartás körébe tartozó elvi jelentőségű határozatok gyűjteménye, 3. kötet (Budapest, 1903)

13 BP. 385. §-ának 1. a) pontjára alapítottan bejelentett semmiségi panasza elkésett, azt mint ilyent a most idézett törvény 434. §-ának 3. bekezdése szerint visszautasítani kellett. Közvédő L. L, K. I. és B. Gy. vádlottak javára ugy L. I. védője is a BP. 385. §-ának 1. b) pontja alapján jelentettek be semmiségi panaszt azért, mert a M. J.-né és B. J. kárára elkö­vetett lopások nem minősíttettek tulajdon elleni kihágásoknak. Minthogy azonban a kir. itélő táblának a kir. Curia által és határozata alapjául elfogadandó ténymegállapítása szerint ama két esetben vádlottak a kenyér és a kukoricza mellett az asztal­kendőt, illetőleg a zsákot is eltulajdonitási szándékkal elvitték, a bíróság a törvénynek megfelelő rendelkezését nem alkalmazta tévesen ama kérdésben, hogy azokat a cselekményeket lopás vét­ségének minősítette. Ugyanazért a semmiségi panaszt, mint alaptalant, a BP. 437. §-ának 9. bekezdése szerint elutasítani kellett. 12. Vádlottnak az a tette, hogy egy 12 éves gyermeket mezei kártételen érve akként bántalmazott, hogy rajta a látleletben leirt sérelmeket okozta, vagyonvédelemből elkövetettnek nem tekinthető. (Curia 1902 június TI. 5543/902. sz. a.) A m. kir. Curia: A semmiségi panasz a BP. 557. §-a szerint alkalmazandó 437. §. 4. bekezdése értelmében elutasittatik. Indokok; A bejelentett semmiségi panasz alaptalan, mert vádlottnak a kir törvényszék helybenhagyó Ítélete következtében a BP. 437. §-a szerint jogerejüleg megállapított az a tette, mi­kép egy 12 éves gyermeket mezei kártételen érve akként bántal­mazott, hogy rajta a látleletben leirt sérelmeket okozta, vagyon­védelemből elkövetettnek nem tekinthető ; a jogos védelemnek alapját képezhető más tény pedig a megállapított tényállásban nem foglaltatik ; sőt egy 12 éves gyermeken ily körülmények között okozott testi sértésnek a látleletből kitetsző mérve súlyo­sító körülményt is képez.

Next

/
Thumbnails
Contents