Büntetőjogi döntvénytár. Az anyagi büntetőjog és a bűnvádi perrendtartás körébe tartozó elvi jelentőségű határozatok gyűjteménye, 3. kötet (Budapest, 1903)

138 kiállásától kezdődő 7 évi hivatalvesztésre és politikai jogai gyakorlatának felfüggesztésére itéli. Ehhez képest fent hivatkozott korábbi Ítéleteknek a vádlott szabadságvesztés- és mellékbüntetésre vonatkozó részeit hatályon kivül helyezi, egyéb részeit nem érinti. Indokok: Vádlott a rendelkező részben meghatározott két jogerős Ítélettel határozott tartamú szabadságvesztés-büntetésre ítéltetvén, ellenében a Btk. 104. §-ának í. pontja és a BP. 517. és 518. §-ai alapján összbüntetést kiszabni és tekintve, hogy vádlott az egyik ügyben büntetésének kiállását 1899 márczius 3-án már megkezdette, az összbüntetésnek kezdetét ettől a naptóL számítani kellett. (1902 július 25. 3211/902. sz. a.) A m. kir. Curia: A kir. törvényszék ítélete a mellékbüntetést meghatározó részében a BP. 385. §-ának 2. pontjában meghatározott s hivatalból is figyelembe veendő semmiségi okon a BP. 437. §-ának 3. bekezdése értelmében megsemmisíttetik. Indokok: A BP. 517. §-a értelmében csak a szabadságvesztésbüntetések egyesitendők, minthogy pedig a kir. törvényszék ítélete a mellékbüntetésekre is kiterjed, azokat is egyesitvén, mely egyesítés vádlott sérelmére szolgált a BP. 385. §-ának 2. pontjában meghatározott és ezen §. utolsó bekezdése értelmében hivatalból is figyelembe veendő semmiségi oknak a fenforgása megállapítható ; mert a kir. törvényszék a büntetések kiszabásánál — a mellékbüntetésre vonatkozólag — a törvényben megállapított büntetési tételt nem tartotta meg ; s minthogy a BP. 430. §-ának és az idézett 387. §. rendelkezése szerint a vádló részéről használt perorvoslat mindig a vádlott javára használtnak is tekintendő : a kir. törvényszék Ítélete a mellékbüntetésre vonatkozó részében a rendelkező rész szerint megsemmisítendő volt. A kir. ügyész által a büntetés kiszabása miatt használt semmiségi panasz alaptalannak találtatott, mert a kir. törvényszék a szabadságvesztés-büntetést a BP. 518. §-a értelmében a törvénynek megfelelőleg szabta ki, minélfogva az alaptalan perorvoslat a BP. 437. §-ának 4. bekezdése értelmében elutasítandó volt. = L. a Curiai Határozatok 1902. évf. 369. sz. a. közölt esetet is.