Büntetőjogi döntvénytár. Az anyagi büntetőjog és a bűnvádi perrendtartás körébe tartozó elvi jelentőségű határozatok gyűjteménye, 3. kötet (Budapest, 1903)

7 2 lopást illetően pedig S. Zs. terhelő vallomását semmi adat sem támogatta, a kir. törvényszék a fent hivatkozott 22009/901. sz. alapperbeli ítéletével S. F. vádlottat a N. K. kárára elkövetett lopás vádja alól felmentette, az A. T. kárára történt lopást ille­tően pedig a kir. ügyész vád elejtése és a pótmagánvád hiánya folytán a további eljárást megszüntette és egyidejűleg S. F. vád­lottat ítéletének kihirdetésekor, azaz folyó évi május 14-én szabad­lábra helyeztetni rendelte. A kir. itélő tábla az előadott alapügy­beli tényállás alapján és az ujabb eljárás rendén beszerzett ada­tokhoz képest kétségtelenül megállapitandónak találta ama tény­körülményeket, hogy a) S. F. ellen az A. T. kárára elkövetett lopás miatti bűnvádi eljárás S. Zs.-nak a rendőrségnél tett terhelő vallomása alapján indíttatott meg és rendeltetett el az előzetes le­tartóztatás ; b) hogy S. F. ezt a lopást nem követhette el azon okból, mert az 1/14 n. sz. a. fekvő jegyzőkönyvben foglalt ada­tok szerint S. F. ezen lopás elkövetése idején 1901 február 12-én a dologkórház egyik kórtermében mint beteg gyógykezeltetett, ahol ez évi február 2-től február 15-ig délig állandóan felügyelet alatt volt, azon idő alatt onnét nem távozott, amit a folyó évi május hó 14-én megtartott főtárgyaláson eskü alatt kihallgatott Z. J. kórházi kapus is megerősit, végül c) hogy S. Zs. vádlott a rendőrségnél 1901 április 20-án történt kihallgatása alkalmával maga is beismerte, hogy A. T. téli kabátját a kérdésben forgó alkalommal ő lopta el. Minthogy pedig ezek szerint bizonyított­nak kellett elfogadni azt, hogy S. Zs. vádlott tudva hamisan vá­dolta a hatóság előtt S. F.-et oly büntetendő cselekménynyeí, mely miatt ez mint vagyon elleni bűncselekmény miatt kétszer büntetve volt egyén a vád bizonyítása esetén öt évig terjedhető fegyházzal lett volna büntetendő ; minthogy a vádlott védekezési jogának megengedett határát messze túlhaladja a mások szemé­lyes szabadságának az adott esethez hasonló súlyos mérvben való megsértését maga után vonó védekezés módja : mindezeknek egy­bevetésével ugy találta a kir. itélő tábla, hogy S. Zs.-nak a Btk. 227. §-a alapján vádba tett cselekménye a most idézett törvény­szakasz 1. bekezdésében meghatározott s a 2. bekezdés 1. tétele szerint minősülő hamis vád bűntettének tényálladékát megálla­pítja s mert a kir. törvényszék a törvény megfelelő rendelkezését

Next

/
Thumbnails
Contents