Büntetőjogi döntvénytár. Az anyagi büntetőjog és a bűnvádi perrendtartás körébe tartozó elvi jelentőségű határozatok gyűjteménye, 2. kötet (Budapest, 1903)
287 Sz. J. vádlott a magánlak megsértése bűntettének vádja alól felmentetett, holott a vád alapjául szolgáló tett büntetendő cselekmény tényálladékát megállapítja. A közvádlónak a BP. 385. §-ának 1. aj pontjára alapított semmiségi panaszát mint alaptalant a BP. 437. §-ának 4. bekezdése érteimében el kellett utasítani, mert a BP. 437. §-ának 1. bekezdése szerint a kir. Curia köteles határozatát a kir. tábla által valóknak elfogadott tényekre alapítani, a kir. itélő tábla pedig azokat fogadta el valóknak, hogy Sz. J. vádlott másnak nem magánlakásába, üzlethelyiségébe, azokkal összeköttetésben levő vagy azökhoz tartozó a Btk. 339. §-ában megjelölt egyéb helyre, hanem nyilvános vendéglőnek mulatságra használt étkező termébe, az ott korábban folyt czivódásnak folytatása végett hatolt be ; minélfogva tekintettel arra, hogy a kir. itélő tábla által valóknak elfogadott tényekből a fenforgó körülmények közt nem ismerhető fel, hogy a vádlott a nyilvános vendéglő közös éttermébe behatolás által jogtalanul magánlakást sértett volna meg, a kir. itélő tábla a Btk. megfelelő rendelkezését nem alkalmazta tévesen, midőn a vád alapjául szolgáló tettben büntetendő cselekménynek tényálladékát megállapíthatónak nem találta. 191. A Btk. 85. §-a alapján történt elitélés esetén az alsóbiróságok kötelesek azokat a tényeket megállapítani, melyekből kitűnik, hogy vádlott képes volt cselekményének bűnösségét felismerni. Az alsóbiróságok ebbeli mulasztása következtében a kir. Curia nem rendelte el a BP. 437. §-ának 5. bekezdése értelmében az ujabb eljárást, hanem vádlottakat felmentette. (Curia 1902 február 24. 1652/901. sz. a.) A m. kir. Curia: A semmiségi panasznak hely adatik, mind a két alsófoku bíróság Ítélete megsemmisíttetik és F. F. vádlott a vád és következményeinek terhe alól felmentetik. Indokok: A kir. törvényszék mint másodfokú bíróság megállapítása szerint F. F. vádlott a vádbeli cselekményt 1900. évi november hó 11. napján követte el. Nevezett vádlott a születési anyakönyvi kivonat szerint 1887 július 24-én született, ekként a