Büntetőjogi döntvénytár. Az anyagi büntetőjog és a bűnvádi perrendtartás körébe tartozó elvi jelentőségű határozatok gyűjteménye, 2. kötet (Budapest, 1903)

283 sem, a minek időleges eredményeként az következett be, hogy a telekkönyvi hatóság a C. könyvkivonat alapján az abban foglalt tételekre a nyilvánkönyvbe előjegyzése eszközölt, nem pedig egy­szerűen azért, mert a C. alatti könyvkivonatnak hitelesített for­mában való kiállítása körül nem bizonyítható reá, hogy a köz­jegyző előtt személyesen közbenjárt, vagy hogy a közjegyzőt téve­désbe ejtette volna arra nézve, miként a hitelesítést nem a valódi állásnak megfelelő módon eszközölje és mert a C alatt nem egy­magában és nem akként mutattatott be a telekkönyvi hatóság­hoz, hogy az annak alapján kért telekkönyvi előjegyzés feltételei­nek a kizárhatlansága tüntettetett volna fel, hanem oly okirat kapcsolatában mutattatott az be, amely okiratnak a tartalmából feltalálható volt az ok, aminélfogva az előjegyzés felsőbb birói határozattal csakugyan töröltetett is és mindezek mellett megfigyelve még azt, hogy a 7. alatti levélben annak tartalmánál fogva vád­lottnak mint a kiskorúak jogi képviselőjének egyenes kötelességé­ben állhatott F. S.-né ellen a szükségesnek mutatkozó jogi intéz­kedéseket megtenni. Ugyanazért vádlottat a vád tárgyává tett és felebbezés alatt álló cselekményében büntetendő cselekmény tény­álladéka nem terheli, miért is az elsőfokú bíróság ítélete meg­semmisítendő volt s vádlott a vád alól felmentendő volt. (1900. évi június 22-én, 3037. sz.) A m. kir. Curia: A kir. főügyész részéről bejelentett semmiségi panasz folytán : A semmiségi panasz elutasittatik. Indokok: Közvádló a kir. itélő táblának mint másodfokú bíró­ságnak ítélete ellen annak kihirdetése alkalmával a BP. 385. §. 1. aj pontja alapján jelentett be semmiségi panaszt; minthogy azonban a kir. itélő tábla ítéletében valónak elfogadott tényekből, tekintettel a Btk. 75. §-ára, vádlott ellen a Btk. 400. §. alá eső bűncselekmény elkövetésére irányozott szándék jogszerűen nem következtethető: ennélfogva a semmiségi panaszt el kellett uta­sítani. 186. A tévedésből helytelenül való könyvelés nem tekinthető­a kereskedelmi könyvek hamis vitelének. (Curia 1902 márczius 3. 1936/902. sz. a.

Next

/
Thumbnails
Contents