Büntetőjogi döntvénytár. Az anyagi büntetőjog és a bűnvádi perrendtartás körébe tartozó elvi jelentőségű határozatok gyűjteménye, 2. kötet (Budapest, 1903)

219 azt, hogy M. I. sértettnek sérülései «nem nyolcz napon tuli idd alatt gyógyultak meg» : ezeknélfogva annak megállapításával, hogy a nevezett sértettnek sérülései nyolcz napnál hosszabb ideig tartottak, helyt kellett adni a közvádló semmiségi panaszának s a kir. ítélő tábla ítéletét a BP. 437. §-ának 5. bekezdése alapján meg kellett semmisíteni azért, mert a kir. itélő tábla a vádlottat csupán azért mentette fel a gondatlanság által okozott súlyos testi sértés vétségének vádja alól, mivel nem ismerte fel azt, hogy a sértettnek gyógyulása nyolcz napnál hosszabb ideig tartott és mellőzte annak a lényeges körülménynek megállapítását, hogy a vádlott ellenében büntethető gondatlanság forog-e fen vagy nem ? Minthogy pedig a büntethető gondatlanság fen vagy fen nem forgásának megállapítását a büntető törvény megfelelő rendel­kezésének alkalmazhatása szükségessé teszi, a BP. 437. §-ának 5. bekezdése értelmében a kir. itélő táblát arra utasítani kellett, hogy uj felebbviteli főtárgyalás tartása után a BP. 438. §-ának 2. bekezdésében foglalt rendelkezések figyelembe vételével, a gon­datlanság kérdésében is határozzon s uj ítéletet hozzon. 140. Az alsóbiróságoknak az a megállapítása, hogy sértett nyo­morékká lett, a kir. Curiára kötelező. E megállapított tény következtében vádlott cselekménye a Btk. 303. §-a szerint minősül, tekintet nélkül arra, hogy ez állapot szakszerű orvosi kezelés mellett elhárítható lett volna. (Curia 1901 november 21. 6987. sz. a.) A m. kir. Curia: A közvédő semmiségi panasza folytán: A semmiségi panasz mindkét irányban elutasittatik. Indokok: A közvédő a BP. 385. §-ának 1. b) pontja alapján azért jelentett be semmiségi panaszt, mert a vádbeli cselekmény nem ütközik a Btk. 303. §-ába; továbbá semmiségi panaszt jelen­tett be a közvédő a BP. 385. §-ának 3. pontja alapján, mert a Btk. 92. §-a nem alkalmaztatott. Ezen bejelentett semmiségi panaszok azonban alaptalanok, mert a BP. 437. §-ának első bekezdése szerint a kir. Curia köte-

Next

/
Thumbnails
Contents