Büntetőjogi döntvénytár. Az anyagi büntetőjog és a bűnvádi perrendtartás körébe tartozó elvi jelentőségű határozatok gyűjteménye, 1. kötet (Budapest, 1901)

nem is vehette, mindezeknél fogva nem állapitható meg az, hogy a lövést azon czélból ejtette volna, hogy az előtte az erdőbe menekült fiukat akár megsérelmezze, akár lelője. A beállott ered­mény tehát szándékoltnak annál is kevésbbé tekinthető, mert a vádlott tagadásával szemben mi körülmény, vagy bizonyíték sem merült fel arra nézve, hogy az előtte menekülő fiukat a lövéssel testileg bántalmazni vagy életüktől megfosztani akarta volna. Elfogadandó tehát az, hogy csak ijesztés czéljából lőtt a vádlott, amint azt maga is mondja, minthogy azonban a sértett megsérü­lése az elijesztés czéljából ejtett lövés következtében történt, a vádlottnak pedig mint 10 éven át alkalmazva volt erdőőrnek és vadásznak már hivatásánál fogva tudnia kellett azt, hogy a bozót­ban menekülő fiuk irányában tett lövés vagy közvetlenül, vagy pedig a söréteknek az ágakon történt vissza s lepattanása által találhat és testi sérüléseket okozhat s ekként a vádlott a meg­sértésnek bekövetkezését előre láthatta : a vádlott akkor, midőn ily körülmények közt tudva az irányt, melyben a fiuk menekül­tek, ezen irányban vadászfegyverét elsütötte, gondatlanul járt el, s minthogy ezen gondatlanságának következményeképp a sértet­ten 12 napi gyógyulási időt igénybe vett sérülések beállottak, a vádlott a gondatlansága által okozott eredményhez képest a Btk. 310. §-ába ütköző súlyos testi sértés vétségében bűnösnek volt kimondandó. A büntetés kiszabásánál a kir. törvényszék által fel­hozott indokok e helyütt is elfogadtattak. Az erdőőri hivatásától való eltiltásra vonatkozó intézkedés ezen hivatás szabályai meg­szegésének folyománya. (1899 február 21. 306/99. sz. a.) A m. kir. Curia: A kir. tábla Ítéletének megváltoztatásával a pozsonyi kir. törvényszék ítélete hagyatik helyben a benne fel­hozott és a következőkkel kiegészített indokok alapján. A cselek­mény benső indokának, ebben az esetben annak meghatározása végett, vajon vádlott az előle menekülő fiukra ijesztés végett lőtt vagy sem ? a kiderített körülményekből vont következtetést a másodbiróságtól eltérőleg az elsőbiróság állapitotta meg helyesen ; mert az erdő ama részében, melyen a vádlott lőtt a bozótos és kilombozott erdei sűrűség nem a lövés irányának elterelésére, hanem arra szolgálhatott okul, hogy a löveg egy részét felfogta, és ennek a próbalövésekkel kimutatott hatását csökkentette ; az

Next

/
Thumbnails
Contents