Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 27. kötet (Budapest, 1935)
4-2 Büntetőjogi Döntvénytár. hogy az általa szított kommunista mozgalommal kapcsolatban és annak céljaira a «Házi Újság» terjesztésével izgató cikkek révén bűncselekmény fog elkövettetni. Az id. 2. § 1. bekezdése az említett illegális mozgalommal vagy szervezkedéssel összefüggően és annak céljaira elkövetett bűntettet vagy vétséget súlyosabban rendeli büntetni; 2. bekezdése pedig e súlyosabb büntetés alá vonja a mozgalom vagy szervezkedés részeseit is, ha az ilyen összefüggő bűncselekmény elkövetéséről előzetesen tudtak vagy azt kellő gondosság mellett előre láthatták. Vagyis (. . . Mint a fejben . . .). E § minősítéséről a törvény értelmében tehát csak akkor lehet szó, ha a megállapított külön bűncselekmény az állam és társadalom törvényes rendjének erőszakos felforgatására vagy megsemmisítésére irányuló mozgalom vagy szervezkedés céljából, s azzal összefüggésben követtetik el. A jelen esetben csak akkor volna a cselekmény a 2. § szerint is minősíthető, ha a szóban levő izgatások az illegális mozgalom céljait szolgálták volna, ez azonban nem állapíttatott meg s az 1921 : III. tc. 5. §-ába ütköző vétség pedig a jelen esetben az 1. § első, illetve második bekezdésébe ütköző bűncselekménybe olvad bele. Ez okból G. Péter vádlott cselekménye helyesen csupán az Atv. 1. § 1. bekezdése szerint minősíthető. 44. Az a körülmény, hogy a kommunista mozgalommal vagy szervezkedéssel összefüggően és annak céljaira elkövetett lopás bűntette tekintetében — a bűnvádi eljárás megindításához szükséges magánindítvány hiányában — a vádlott bűnössége nem állapítható meg, nem zárja ki azt, hogy a lopás a más jog érdek (különös államérdek) megvédését célzó törvénybe ütköző bűncselekmény minősítésénél mint minősítő körülmény ne legyen értékelhető. (Kúria 1933. dec. 5. B I. 5027/1933. sz.) Indokok .... V. Lajos vádlott a tényállás szerint az 1931. októberben kapcsolódott a kommunista mozgalomba, ő szervezte be a mozgalomba S. Pál nyomdászsegédet és őt kommunista sajtótermékekkel ellátta. Elvállalta a leventék beszervezését, ezt T. Pál levente segélyével akarta elérni, kit a szervezkedés mukéntjére kioktatott s tagtoborzással bízott meg. S. Rezsővel való levelezésében jelentést tett a kiskőrösi leventék létszámáról, beosztásáról s nevezettel szóval is tárgyalt. Ezek a ténykedések a vezetői tevékenység fogalmi körébe esnek, mert vezetői minden oly tevékenység, mely akár a szóbeli meggyőzés erejével, akár a nyomtatványok terjesztésében rejlő fokozott nyilvánossággal és veszélyességgel az illegális mozgalom résztvevőinek gyarapítására, a szervezkedés tágabbkörü elmélyítésére irányul; a megnevezett két vádlott pedig ebben az irányban széleskörűen ténykedett, sőt sikert is ért el; a tényálladék teljességéhez tehát nem fér kétség. De ezenfelül V. Lajos szolgálatadójától 30 P értékű ólombetűt és hézagkitöltő anyagot lopott el abból a célból, hogy azokat a kommunista párt nyomdájában használják fel s azokat e célból S. Rezsőhöz el is juttatta. Nyilvánvaló, hogy ez a vádlott az említett illegális mozgalommal összefüggően •és annak céljaira lopás bűntettét is elkövette és így cselekménye az 1921 : III. tc. 2. § első bekezdés 3. pontja szerint minősül.