Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 27. kötet (Budapest, 1935)

Büntetőjogi Döntvénytár. 37 Ezek a panaszok minden irányban alaptalanok, mert a Bv. 24. §-a nem tesz különbséget kereskedő és nem kereskedő között, és a sértett az adott esetben különben is kereskedelmi ügyletek kötésével vagy közvetítésével (alkusz) iparszerüen foglalkozott, tehát kereskedőnek volt tekintendő ; mert továbbá mi sem állja ütját annak, hogy egy kereskedelmi társulás egyes tagjai egymással szemben hitelrontást el ne követhessenek ; mert végül az irányadó tényállásból a kir. Kúria is azt a következtetést vonta le, hogy a vádlott kijelentése valótlan volt és tényleg veszélyeztette a sértett hitelét és annak hitelképességét is csökkentette. Ehhez képest a vádlott bűnössége a törvény megsértése nélkül állapíttatott meg ... 39. A Bv. 17. § 2. bekezdésében foglalt rendelkezés mentességet biztosít nemcsak az ügyféléi szemben tett, hanem minden egyéb — tehát akár az eljárt hatóságokra vonatkozó — nyilatkozatok tekintetében is, azzal a megszorítással, hogy ezek az ügyfél érdekében szükségesek voltak, illetőleg a vádlott azok használatát indokoltan szükségesnek tarthatta. ^Kúria 1933 nQv 22 B j 4853/1933> sz.) Indokok .... A kir. ítélőtábla egyrészről megállapította azt, hogy a vádlott által állított tényeknek valósága nagy részben bizonyítást nyert, másrészről pedig a megállapított tényekből azt a következtetést vonta le, hogy Debrecen város árvaszékének P. Zoltán ügyeiben való eljárása ((hibás, szabálytalan, késedelmes, felületes és törvényellenes volt». Ennek dacára azért állapította meg a vádlott bűnösségét, mert a megállapított tényekből nem tartotta levonhatónak azt a következtetést is, hogy az árvaszék késedelmes eljárása szándékos volt, ami pedig a vádlott által használt kitételek közül a legsúlyosabban esik a mérlegre azért, mert annak értelme az, hogy az árvaszék valamely idegen személyi vagy vagyoni érdektől vezettetve járt el késedelmesen. Előrebocsátja a kir. Kúria, hogy nem osztja az alsóbíróságnak a <'Szándékos» szónak jelentőségére vonatkozó álláspontját. A vádlott ugyanis beadványában nem tulajdonít valami különleges célzatot az árvaszék késedelmes eljárásának, nevezetesen nem állítja azt, hogy az árvaszéket a késedelmes eljárásnál valamely jogosulatlan érdek vezette. Ilyen különleges célzat állítása nélkül pedig a «szándékos» jelzőnek nem tulajdonítható egyéb értelem, mint az, hogy a késedelem nem volt gondatlan, hanem tudatos, tehát vétkes volt. Nem vétkesnek ugyanis valamely hatóság késedelmes eljárása csak akkor tekinthető, ha a hatóság az ügyet hibáján kívül, pl. munkatorlódás vagy egyéb leküzdhetlen akadály okából nem tudja idejében vagy a kellő gyorsasággal elintézni. Erről azonban a jelen ügyben, ahol nemcsak egy ízben tapasztalt s indokolható, hanem különösen a 20. és 26. pontok alatt tárgyalt esetek kapcsán több ízben ismétlődő és hosszú időt kitevő késedelmet állapítottak meg, nem lehet szó, s így a kir. ítélőtábla magyarázatával szemben elfogadható a vádlottnak az a védekezése, hogy ő a «szándékos» jelzővel — minden egyéb jogtalan célzat imputálása nélkül — az árvaszék késedelmét csupán nem vétlennek, hanem tudatosnak akarta állítani. Kétségtelen, hogy ez az állítás is éppen úgy, mint a felületesség állítása, ténybeli valósága esetében alapul szolgálhat az eljárt árvaszéki tisztviselők ellenében a fegyelmi eljárás elrendelésére.