Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 27. kötet (Budapest, 1935)

32 Büntetőjogi Döntvénytár. napján pedig becsületsértés miatt bocsátott ki büntetőparancsot F. Mihály ellen, akivel szemben az előbbi büntetőparancsban 10 P, az utóbbiban pedig 15 P pénzbüntetést állapított meg. Mindkét büntetőparancs kézbesíttetett F. Mihálynak, aki tárgyalás kitűzését egyik ügyben sem kérte, hanem a B. 2478. számú büntetőparancsban megállapított 10 P-t lefizette, a második büntetőparancsban megállapított 15 P pénzbüntetésnek pedig törlését kérte azon a címen, hogy a két büntetőparancs ugyanarra a cselekményre vonatkozik. A járásbíróság ezt a kérelmet elutasította, mert mindkét parancs jogerőre emelkedett s ennek folytán a res iudicatat már nem lehet érvényesíteni. Erre a terhelt a Bp. 446. § 4. pontja alapján újrafelvételi kérelmet adott be, melyet a járásbíróság a kir. Kúria 6271/1932. J. E. határozatára hivatkozással visszautasított és ennek folytán elutasította a büntetés végrehajtásának felfüggesztésére irányuló kérelmet is. A koronaügyész perorvoslatában két törvénysértést lát fennforogni : az egyik az, hogy miután a két ügyben a tettazonosság kétségtelen, ugyanazon cselekmény miatt kétszeres eljárás tétetett folyamatba, ami az anyagi és alaki büntetőjog elvének súlyos megsértését jelenti; a másik az, hogy a B. 2551. számú büntetőparancs tartalmilag hiányos, mert nincsenek benne megemlítve a tanúk nevei s ezenfelül a kézbesítése is szabálytalan, mert a kézbesítő nem bizonyította azt, hogy a büntetőparancsot a terheltnek saját kezéhez adta. A perorvoslatnak első része alapos. Ami mindenekelőtt a tettazonosság kérdését illeti, igaz ugyan, hogy a két feljelentésben panaszolt kitételek egymást szó szerint nem fedik s hogy egyik feljelentés rágalmazás miatt, a másik pedig becsületsértés miatt tétetett, ámde minthogy mindkét feljelentés a terheltnek 1932. június 22-én Irotán tett kijelentései s lényegileg a miatt tétetett, hogy F. Mihály a följelentőt gyujtogatással gyanúsította s minthogy mindkét feljelentés ugyanazokra a tanúkra hivatkozik, nyilvánvaló, hogy K. Lajos ugyanazon cselekmény és érdeksérelem miatt jelentette fel F. Mihályt ügyvéd útján, mint a csendőrség útján. Tehát a járásbíróság, mely ezt a két feljelentést tévesen nem együttesen intézte el. F. Mihály ellen ugyanazon cselekmény miatt bocsátott ki két büntetőparancsot. Minthogy pedig a Bp. 326. § 1. pontjának az a rendelkezése, hogy felmentő ítélet hozandó, ha a vádbeli bűncselekmény tárgyában korábban már jogerős ítélet volt hozva, a jelen ügyben megfelelően alkalmazva, az újabb büntetőparancs kibocsátásának is törvényes akadályul szolgált s így a kir. járásbíróságnak a B. 2551, számú feljelentés tárgyában az eljárás megindítását a Bp. 527. §-a alapján meg kellett volna tagadnia, törvénysértő volt a járásbíróságnak az az eljárása, hogy ebben az ügyben is büntetőparancsot bocsátott ki annak dacára, hogy ugyanazon cselekmény miatt előzőleg B. 2478. szám alatt már jogerőre emelkedett büntetőparancsot bocsátott ki. Ennek folytán a B. 2551. számú büntetőparancsot a Bp. 442. § utolsó bekezdése értelmében hatályon kívül helyezni és ez ügyben az eljárást megszüntetni kellett. Ezen döntés folytán tárgytalanná vált a perorvoslat második része, mert ha már a jogegységi tanács megállapította, hogy ezen büntetőparancs egyáltalában kibocsátható sem volt s azt ezért hatályon kívül helyezte, fölösleges annak vizsgálata, hogy e büntetőparancs tartalma hiányos és kézbesítése szabályszerű volt-e . . . = A Kúria B 6271/1932. számú JEH-kt a BDtár XXVI. 31. sorszám alatt közöltük.