Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 27. kötet (Budapest, 1935)

Iá líioiletőjogi Döntvénytár. A törvényjavaslat 99. §-a változatlan indokolással emelkedvén a «Te» 110. §-ában törvényerőre, nyilvánvaló, hogy a törvény akarata a javaslat indo­kaival egyező. A Te. 110. §-ának ezen egyedül helyes értelmezéséből nem következik az, mintha a Te. 110. §-a alapján eljáró járásbíróság köteles volna akkor is egy évet meg nem haladó szabadságvesztésbüntetést kiszabni, ha jogi meggyőző­dése szerint egy évnél hosszabb tartamú szabadságvesztésbüntetés kiszabását látná indokoltnak, mert ez azt jelentené, hogy a kir. ügyészség ellenkező jogi meggyőződése — mely a Te. 110. §-a alapján tett indítvány indokául szolgált — a büntetés legmagasabb mértékének megállapításánál a járás­híróságra kötelező volna. Ily következtetésnek levonása ellenkeznék nemcsak a bírói ítélkezés függetlenségével, de a Bp. 325. § 2. bekezdésében (521. §) foglalt azon sza­bállyal is, mely szerint a bíróság a büntetés kiszabása tekintetében nincs a vádló indítványához kötve. Különösen ezt az utóbbi jogszabályt azért nem érinti az egy évet meg­haladó szabadságvesztésbüntetés kiszabásának a Te. 110. §-ából következte­tett tilalma, mert a Te. 110. §-ban egy a Bp. Élt. 18. §-ának rendelkezéseivel összhangban álló hatásköri szabály is van — de csak feltételezetten — meg­állapítva, amely szabály szerint a járásbíróságnak csak abban az esetben, s addig az időpontig van hatásköre az ily ügyekben, ameddig a tárgyalás ered­ménye alapján az nem derül ki, hogy a bíróság meggyőződése szerint egy évet meghaladó szabadságvesztésbüntetés volna kiszabandó. Amint a bíróság erre a meggyőződésre jut, a Te. 110. §-a alapján fel­tételesen bírt hatásköre máris megszűnt, s előtérbe lép a törvényszéknek, mint egyesbíróságnak eredeti hatásköre (amely alól a kir. ügyészség az ügyet a nyomozás adatai alapján megfelelően vélt legmagasabb büntetés kiszabá­sának feltételezése mellett vonta ki.) De amint a kir. ügyészségnek a Te 110. §-ának alkalmazásba vételében a büntetésre nézve megnyilvánuló meggyőződése nem kötelezi a járásbíróságot arra, hogy saját meggyőződése ellenére egy éven aluli szabadságvesztésbünte­tést szabjon ki, éppúgy a törvényszék mint egyesbíróság •— mely a hozzá áttett ügyben eljárni köteles — sincs kötve a kir. járásbíróságnak azon állás­pontjához, mely szerint egy évet meghaladó szabadságvesztésbüntetést lát kiszabandónak, hanem a hozzá a járásbíróság által áttett ügyben kiszabhat egy éven aluli szabadságvesztésbüntetést is. Végül kiemeli a kir. Kúria, hogy a Bp. 527. § 3. bekezdésének azt a rendelkezését, mely szerint a járásbíróság az ügynek a törvényszékhez áttételét nem rendelheti el az esetben, ha a törvényszék az ügyet a járásbíróság hatás­köréhez és illetékességéhez tartozónak nyilvánította, vagy mint ilyet vissza­küldte, szintén nem érinti a Te. 110. §-ában foglalt rendelkezés, illetve az ebből levont az a következtetés, hogy a kir. járásbíróság a Te. 110. §-a alapján hozzá áttett ügyet — ha egy évet meghaladó szabadságvesztésbüntetést tart ki­szabandónak — a törvényszékhez, mint egyesbírósághoz áttenni köteles,, mert ez utóbbi § esetében az áttételt nem a törvényszék, vagyis a járásbíróság felettes hatósága rendelte el, hanem az ügyet a kir. ügyészség tette át egy indítvánnyal, mely a járásbíróságot csak a tárgyalás megtartására, de nom egyúttal minden körülmények között való ítélethozatalra kötelezi. A koronaügyész perorvoslata alapján tehát a törvénysértést megálla­pítani s minthogy ez a fentiek szerint egyúttal hatáskörsértést is valósított meg : a Bp. 442. § utolsó bekezdése értelmében az ítélet megsemmisítésével, az ügyet az illetékes bírósághoz utasítani kellett. . .

Next

/
Thumbnails
Contents