Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 27. kötet (Budapest, 1935)

XVI I 1 Tartalommutató, tet nélkül társadalmi állására, műveltségére és vagyoni vi­szonyaira, használhat. A közönséges gépszőnyeg, valamint a vászon : közszükségleti cikk. — II. Az árdrágító visszaélés vétsége — még ügyletkötés nélkül is — már az ár követelésé­vel be van végezve : a követel szó fogalmát pedig kimeríti már az olyan puszta kijelentés is, amely szerint az eladó a cikk árát a megengedettnél magasabb árra mondja 84 1920: XXXII. tcikk. Az adócsalásról. 45. Adócsalás esetében enyhítő az a körülmény, hogy a vádlott a terhére pénzügyi hatóság által előírt tetemes összegű for­galmi adót már a törvényszéki főtárgyalás előtt befizette . . 43 94. Egymagában az a körülmény, hogy a vádlott az általános forgalmi adónak bélyegben való lerovása céljából vezetendő följegyzéseiből hosszabb időn át fizetéseket szándékosan ki­hagyott, még nem elég az 1920 : XXXII. tc. 4. §-ának 3. pontjában meghatározott üzletszerűség megállapítására. A folytatólagosság az üzletszerűség megállapítására. A folyta­tólagosság az üzletszerűséggel nem azonos. Az üzletszerűség csupán oly esetben állapítható meg. mikor a, vádlott szán­déka arra irányult, hogy a kérdéses kihagyásokból származó hasznot nem csupán ismétlődő alkalmi előny gyanánt, hanem mint az állandóság jellegével bíró, visszatérő vagyoni gyarapodást jövedelemforrásául használja fel, amelyre szá­mítania lehetett 84 1921 : III. tcikk. Az állami és társadalmi rend hatályosabb védelméről. 20. Az 1921 : III. tc. 4. §-a a büntetlenséget, közös előfeltétel (t. i. a hatósági felfedezésnek még meg nem történt volta) mel­lett, két különálló esetre kívánta biztosítani : az elállás ese­tére, ha ezt a vádlott nemcsak társainak tudomására jut­tatja, hanem őket a mozgalom felhagyására bírni is törekszik, és ettői függetlenül a mozgalom feljelentésének esetére . . 20 41. Vájjon valamely sajtótermék tartalma foglal-e magában a proletárdiktatúra létesítésére irányuló izgatást, annak az összhatásnak szempontjából kell eldönteni, amelyet az írásmű tartalma a maga összefüggő egészében gyakorolhat az olvasó lelkületére 40 42. Aki futárszolgálatot utasítás szerint végez, és akinek tevé­kenysége a mozgalom kiszélesítéséhez, nevezetesen új tagok megnyeréséhez nem vezetett, az a/. 1921 : III. tc. 1. §-ának csupán 2. bek. szerint felel 40 43. Az 1921 : III. tc. 2. § 2. bekezdésében foglalt rendelkezés szerint: a harmadik személyek által a mozgalommal vagy szervezkedéssel összefüggően és annak céljaira elkövetett olyan bűntettek és vétségek esnek a mozgalom kezdemé­nyezői, vezetői, résztvevői és előmozdítói terhére, amelyek­nek elkövetésében ezek az ismert részességi formák szerint ugyan nem vettek részt, de mert az illető bűncselekmény el­követését előzetesen tudták vagy előre láthatták, a súlyo­sabb jogsérelem miatt súlyosabb felelősséggel tartoznak . . 41 44. Az a körülmény, hogy a kommunista mozgalommal vagy szervezkedéssel összefüggően és annak céljaira elkövetett

Next

/
Thumbnails
Contents