Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 27. kötet (Budapest, 1935)
Büntetőjogi Döntvénytár. 135 A Hs. 1. §-a is világosan felvette a szándékosan (meghiúsítja vagy csorbítja) kifejezést. Márpedig a szándékos meghiúsítása vagy csbrbítása a hitelezők kielégítésének, természetszerűleg magában foglalja a károsítási célzatot. A célzat a Btk. által használt értelemben is a szándéknak az a különleges iránya, az a különös képzet, amit a cselekvő ténykedésével elérni akar. Aki hitelezője kielégítését szándékosan meghiúsítja vagy csorbítj hitelező megkárosítását célozza . . . = Ugyanígy Kúria: BDtár XXVI. 161. 163. A hitelezőknek [az « joga, hogy a kielégítési alapot csorbító ügylet bekebelezése miatt megtámadási perrel léphetnek fel, a Hs. 1. §-a alá eső bűncselekmény megállapítása szempontjából közömbös. (Kúria 1934. jún. 20. B III. 1962/1934. sz.) Indokok : ... A panasz szerint a vád alapjául szolgáló jelzálogjog telekkönyvi bekebelezése a bűnösség megállapítására nem szolgálhat alapul azért, mert ez a bekebelezés a hitelezők részére nem tette hozzáférhetetlenné a vádlott ingatlan jutalékát, mivel ingyenes juttatáson alapult s ennek folytán a vádlottnak a bekebelezés útján megajándékozott veje is felelős maradt vagyonilag a hitelezőkkel szemben az ajándékozás előtt keletkezett tartozások erejéig; az a körülmény, hogy a megajándékozott vőt esetleg perrel kellett volna fizetésre kényszeríteni, nem fontos, mert ugyanez az eset a közvetlen adóssal szemben is beállhatott volna. A jelen esetben azonban még megtámadási, vagy más perre sem volt szükség, mert a hitelezők, mint nekik kedvezőbb kielégítést, elfogadták a vőtől a készpénzbeli fizetésért való jótállást, bár a jelzálogjog értékénél kevesebb összegű volt is. Másfelől a hitelsértést csak szándékosan lehet elkövetni; ami azt jelenti, hogy az elkövetési cselekménnyel a fedezetnek a hitelezők előli elvonása céloztassék; ez pedig a jelen esetben meg nem áll, mivel a vádlott a zálogjogi bekebelezést már régen megadta, — mikor még jól ment az üzlet, tehát bukásra nem gondolhatott — utóbb pedig már erkölcsi kényszer alatt állott, hogy az okiratot érvényes formában adja ki. De ha a vádlottat károsító célzat vezette volna, a vagyonátruházást nem a kir. ítélőtábla által is megtámadhatónak talált ügylet útján teszi, hanem más, megfelelő megoldást választ, például rangsorelőjegyzést, fiktív keretjelzálogjogot stb. A kifejtett jogi álláspont mindkét irányban téves. A valóknak elfogadott tények szerint ugyanis a vádlott az ő ingatlanjutalékának a bekebelezett követelések után fennmaradó egész szabad értékét lekötötte a veje számára s így kielégítési alapul szolgáló vagyonát jogtalanul csökkentette, mert ugyancsak való tényként van megállapítva, hogy az ingatlanjutalék értékétől eltekintve az üzleti vagyon 5455 P volt s ezzel szemben 17,225 P tartozás állott, amelyre tehát csekély részbeni kielégítés juthatott. E tények mellett pedig a hitelezőknek az a joga, hogy a bekebelezés miatt megtámadási perrel léphetnek fel, bűnügyi szempontból közömbös, mert a hitelezőknek a bekebelezés hiányában a kényszeregyesség jóváhagyása után a nemfizető vádlott ellen ennek ingatlanára az 1410/1926. M. E. számú rendelet 93. §-a értelmében közvetlen végrehajtási joguk nyílt, amit a vádlott a jelzálogjog bekebeleztetése által jogtalanul meghiúsított, ami a kielégítés szándékos csorbításának a fogalma alá esik. Az a körülmény pedig, hogy a vádlott veje az ő zálogjogára utóbb alzálogjogot engedményezett 8000 P erejéig, mint későbbi részleges kártérítés, a bűnösség szempontjából nem jelentős. Ami a szándék hiányára vonatkozó jogi okot illeti, a kir. Kúria előrebocsátja, hogy a védő által annak alapjául felvett tények az alsófokú ítéletek-