Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 27. kötet (Budapest, 1935)

Büntetőjogi Döntvénytár. 129 toztatni, tehát ezeket a szabadságvesztésbüntetéseket is e bíróságok szabták ki. A végrehajtás szempontjából pedig nincs különbség a tekintetben, hogy a végrehajtandó szabadságvesztésbüntetés már ekként szabatott ki vagy a pénzbüntetés behajthatatlansága folytán. Abból a körülményből, hogy a II. Bn. 40. §-ának első bekezdése csak bűntett és vétségről tesz említést, nem következtethető az, hogy kihágás tárgyában nem kellene a Te. 126. §-ában szabályozott eljárást foganatosítani annál kevésbbé, mert a II. Bn. 37. §-ának második bekezdése annak a kérdésnek az eldöntéséhez, hogy megrögzött büntettes-e a terhelt az elkövetett bűncselekmények vizsgálatát írja elő — tehát ennél a főkérdésnél, melyhez a dolog természete szerint a dologházi őrizet legrövidebb tartamának a megállapítása is kapcsolódik — általánosságban említi a bűncselekményeket, melyek közé tartozik a kihágás is. Különben a II. Bn. 40. §-a a hatáskört és illetékességet szabályozza oly értelemben, hogy az utóbb elbírálandó bűntett és vétség tekintetében az a bíróság jár el, amely az elítéltet dologházba utalta. Ebből a rendelkezésből sem következik tehát, hogy kihágás esetében nem kell a Te. 126. §-ában előírt eljárást lefolytatni. Végül téves az az álláspont is, hogy a II. Bn. és a Te. sehol sem tartalmaz oly intézkedést, hogy jövedéki kihágás miatt kiszabott pénzbüntetést helyettesítő szabadságvesztésbüntetést az elítélten a szigorított dologházból való szabadulás után nem lehetne végrehajtani. E két törvénynek idevonatkozó összes rendelkezéseiből ugyanis kitűnik a törvényhozónak az az akarata, hogy a szigorított dologházi őrizet és e büntetés legrövidebb tartamának alkalmazásánál a vádlott által elkövetett összes bűncselekményeket együttesen el kell bírálni, az a törvényi intézkedés pedig, hogy a szigorított dologházba utalt elítélten határozott tartamú szabadságvesztésbüntetést végrehajtani nem lehet, kifejezetten utal arra, hogy a törvény az elítéltnek összes bűncselekményeit a szigorított dologházi őrizettel kívánja büntettetni, s hogy az elítélt a dologházi őrizetből szabadulása esetén ne kerüljön ismét letartóztatás! intézetbe . . . 150. Bűnösség nélkül a Te. 125. §-ának alkalmazásáról nem lehet szó. A bizonyítékok mérlegelése alapján tehát előbb meg kell állapítani a tényállást és csak azután lehet dönteni arról, hogy a 125. § feltételei meg vannak-e. (Budapesti kir. ítélőtábla 1934. jún. 16. B II. 7122/1934. PZ.) Indokok :. . . A Te. 125. §-a csak akkor alkalmazható, ha a vádlott bűnössége oly csekély, hogy a jogrend védelme érdekében nem szükséges a vádlottat megbüntetni. E rendelkezésből következik, hogy bűnösség nélkül a Te 125. §-ának alkalmazásáról nem lehet szó. A jelen esetben a bűnösséget mindaddig nem lehet megállapítani, míg nincs ténymegállapítás arra nézve is, hogy igaz-e a vádlottaknak ama védekezése, hogy a szőnyeget lefoglalták és elárverezték s a tulajdonjog fenntartása mellett vett szőnyeg lefoglalásáról az eladót nem értesítette. Minthogy a vádlottak az előbbi tényállítás bizonyítására okiratokat csatoltak be, az utóbbi körülményre pedig a sértett tett vallomást a főtárgyaláson : az elsőfokú bíróságnak az lesz a feladata, hogy e bizonyítékok mérlegelése után a jelzett tények valóságát vagy valótlanságát állapítsa meg s ezeknek figyelembevételével újabb főtárgyaláson újabb határozatot hozzon . . . Büntetőjogi Döntvénytár. XXVII. 9