Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 27. kötet (Budapest, 1935)

96 Büntetőjogi Döntvénytár. lom, hanem reform. Kétségtelen azonban az is, hogy az állam életében előállhat olyan végszükség esete, mikor a végszükség jogában a forradalom jogi igazolását is megtalálhatja s a történelemből ismerünk is oly forradalmakat,, melyek egy egész nemzet alkotmányos és gazdasági életének szükségszerű kívánatos előbbrevitelét szolgálták. Ezeket figyelembevéve, az inkriminált, a büntető törvények súlya alá eshető kitételekkel nem kísért különben is frázisszerű kifejezés, nem veszélyezteti a törvény által védeni kívánt érdekeket, a magyar nemzet megbecsülését nem csorbítja, hitelét nem sérti. . . V. (Kúria 1934. febr. 28. B I. 6262/1933. sz.) Indokok : . . . A cikk a budapesti rendőrségnek az 1930. szeptember elseji munkástüntetés alkalmából tanúsított magatartását teszi bírálat tárgyává. A cikk konkrét adatok felsorolását tartalmazza, a VI., VII. és VIII. kerületi kapitányságokon állítólag történt brutalitásokat írja le, szolgálati számuk szerint is megjelölve azokat a rendőröket és rendőrfelügyelőket, akik a munkásokat állítólag bántalmazták. Ezen állítólagos atrocitások leírása kapcsán a cikkben semmi általánosítás nincs a m. kir. államrendőrség intézménye, egész országos szervezete ellen, sőt a cikknek a vidékről beérkezett jelentésekről szóló része megemlíti, hogy ott rendőri beavatkozásra nem is került sor. Igaz ugyan, hogy a cikkben a budapesti rendőrök eljárására nézve foglalt tényállítások igen súlyosak és valóságuk esetében alapul szolgálhatnának a megjelölt rendőrök ellen fegyelmi, sőt bűnvádi eljárás megindítására,, ámde ennek csak a rágalmazás megállapítása szempontjából volna jelentősége, ennek a cselekménynek megállapításáról pedig felhatalmazás hiányában nem lehet szó. Igaz ugyan továbbá, hogy tények szándékos csoportosításával is elkövethető az 1921 : III. tc. 6. §-a alá eső izgatás, de csak akkor, ha a tettes azzal gyűlöletet akar ébreszteni magának a rendőrségnek intézménye ellen,, illetve ha a cikk arra általánosító következtetéseivel alkalmas is. Ez azonban a jelen esetben már csak azért sem forog fenn, mert a cikk kifejezetten a budapesti főkapitányság területéhez tartozó rendőri személyzet, illetve ennek a tüntetés kapcsán eljárt, nagyobbrészt személy szerint is megjelölt tagjai ellen irányul, az id. 6. § pedig csupán az államrendőrség intézménye elleni izgatást bünteti. Ellenkező álláspont mellett a rendőrség sérelmére elkövetett rágalmazás helyett, ha az számos és sorozatos tényállítást tartalmaz, mindig az 1921 : III. tc. 6. §-a alá eső izgatás volna megállapítható, és a vádlott ily vád emelése esetében meg volna fosztható a valóság bizonyításának jogától és lehetőségétől. Mindezekre tekintettel tévedtek tehát az alsóbíróságok, midőn az államrendőrségnek csupán egy része elleni tényállításokat tartalmazó cikk alapján a vádlott bűnösségét az 1921 : III. tc. 6. §-a címén megállapították . . . VI. (Kúria 1934. máj. 24. B I. 2079/1934. sz.) Indokok : . . . A cikk túlzóan sötét színekkel ecseteli ugyan a városi és falusi vagyontalan néposztály, de a tisztviselőosztály anyagi helyzetét is,, mikor többek között azt emeli ki, hogy e földön jóformán nincs is más, mint