Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 26. kötet (Budapest, 1934)

Büntetőjogi Döntvénytár. 93 1932 : IX. tc. 1. §-a magába olvasztotta egyebek között a Btk. 386., 387. és 414—417. §-ainak tényálladékát is, már pedig a Btk. 386. §-a alá eső bűncselekmény — amennyiben az okozott kár összegére tekintettel bűntetté minősül — mint ilyen a Te. 101. § 5. pontja értelmében nem tartozván egyesbírói hatáskörbe : azon a Btk. XXXI. fejezetében elhelyezett csalási bűncselekmények csoportjába tartozik, amelyek a Te. 111. § első bekezdésében levő felsorolásban bennfoglaltatnak. Minthogy pedig a terheltnek az 1932. évi IX. tc. 1. §-a alapján vád tárgyává tett cselekvősége lényegileg az e törvény életbelépése előtt hatályban volt ú. n. végrehajtási csalás (Btk. 386. §) tényálladéki elemeit foglalja magában, amelynek büntetti esetében a Te. 111. § értelmében volt helye kifogások beadásának, ezért a szóban forgó határozatok szerint a terheltet e cselekményéhez fűződő alaki jogától nem lehet megfosztani azért, mert a Btk. 386. §-a helyébe az 1932 : IX. tc. 1. §-a lépett. A jogegységi tanács ezt az érvelést ily általánosságban nem tette magáévá. A Btk. 386. és 387. §-aiban foglalt cselekmények ugyanis — hiányozván belőlük a csalás súlypontját alkotó tényálladéki elem : a fondorlatos tévedésbe ejtés — nem voltak valóságos csalási bűncselekmények, s ezért ezeket a gyakorlatban csalásnak tekintendő bűncselekményeknek nevezték. Sőt volt olyan álláspont is, mely a Btk. 386. §-a alá eső cselekményt — minthogy az a végrehajtás meghiúsulására irányult — a sikkasztásnak tekintendő bűntettel (Btk. 359. §) állította rokonságba. Az 1932 : IX. tc. megalkotásakor a törvényhozás egyrészről szakítva az alaki csőd megnyitása tényének a Btk. 387., 414, 416. §-aiban érvényesült minősítő jelentőségével, másrészről figyelemmel arra, hogy a Btk. 386., 387. §-aiban foglalt kriminalitás lényege is a hitelezők kielégítési jogának veszélyeztetésében rejlik, mindezeket a cselekményeket iözös nevezőre hozta, s azok tényálladékait — bizonyos változtatásokkal és elhagyásokkal — egybeolvasztotta a törvény 1. §-ában s ezáltal az eddig a Btk. XXXI. fejezetében elhelyezve volt, csalásnak tekintendő bűncselekményeket (Btk. 386., 387. §) a Btk.-nek a csalárd és vétkes bukási cselekményekről szóló XXXV. fejezete keretébe vonta, de egyúttal ezen fejezet helyébe «A hitelezőket károsító cselekmények* felírás alatt új rendelkezéseket léptetett életbe. Ennek folytán a Btk. 386. és 387. §-ai hatályukat vesztették, az e §-okban foglalt tényálladékok ezentúl mint csalási cselekmények már nem szerepelhetnek, s így nem alkalmazhatók rájuk azok az eljárási rendelkezések sem, amelyek a korábban a Btk. XXXI. fejezetében történt elhelyezésük tényéhez fűződtek. Minthogy pedig az 1932 : IX. tc.-ben nincs rendelkezés arról, hogy az « törvényben statuált új bűncselekmények miatti eljárásban van-e helye a vádirat ellen kifogás beadásának, ily rendelkezés hiányában viszont a Te. 111. §-ának első bekezdése irányadó, ebben pedig a Btk. XXXV. fejezetében foglalt bűncselekmények megemlítve nincsenek, — nyilvánvaló, hogy az 1932 : IX. tc.-nek a Btk. XXXV. fejezete helyébe lépett 1—12. §-aiban, különösen pedig annak 1. §-ában foglalt bűncselekmény esetében — tekintet nélkül arra, hogy a vádbeli tényálladék az 1932 : IX. tcikk megalkotása előtt a Btk. 386. §-a alá esett-e vagy nem, — vád alá helyezési eljárásnak most már nincs helye . . . 110. /. Az adós, aki kényszeregyességi ügyben lényeges körülményre nézve eskü alatt tudva hamis vallomást tesz, a Btk. 215. §-ában meghatározott büntettet követi el. — II. A Btk. 400. §-ában meghatározott ú. n.