Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 26. kötet (Budapest, 1934)

SS Büntetőjogi Döntvénytár. jogi fogalomra vonattak-e, mert utóbbiak már nem a ténymegállapítás, hanem a jogi értékelés logikai műveletének körébe tartoznak, s mint ilyenek a 6770/1925. M. E. sz. rendelet 2. §-ának nem 1. pontja alapján orvosolhatók. így vizsgálva a védő részéről kifogásolt ítéleti ténymegállapításokat, a kir. Kúria arra a meggyőződésre jutott, hogy P. vádlott terhére egyedül az a tény van helytelen következtetéssel megállapítva, mely arra vonatkozik, hogy a P. vádlott a valutaügylet lebonyolítása körül végzett szolgálataiért a sógorától, K. Páltól ellenértéket kapott. E megállapításhoz az uzsorabíróság annak az általános tapasztalati ténynek a felhasználásával jutott, hogy a nyereséggel járó vállalkozásban résztvevőket szolgálataikért rendszerint díjazni szokták. Ez az általános jelenség azonban adott esetben a szóban forgó tény megállapítására elegendő alapul annál kevésbbé szolgálhat, mert P. vádlott a megbízást sógora részére, tehát olyan személy részére teljesítette, akivel szemben a szívességből való eljárás valószínűbb, és mert a megállapított tények szerint a valutaügylet a detektívek közbelépése folytán meghiúsulván, K. Pál olyan nyereségre, amelyből P. vádlottat részesíthette volna, a valutaügyletből nem is tett szert. A kir. Kúria ezért a tényállást e ténnyel kapcsolatban akként helyesbítette, hogy P. vádlott a dollároknak a vevőhöz való juttatását anyagi előny nélkül, csupán a sógora iránti szívességből vállalta el és teljesítette. Egyebekben pedig a tényállás helyesbítését célzó panasz alaptalan. Megállapította ugyanis a kir. Kúria, hogy P. védő tényként kifogásol egyes ítéleti megállapításokat, holott azok nem mint tények, hanem mint a tényekből vont jogi következtetések jelentkeznek az ítélet logikai szerkezetében, így azt a megállapítást, hogy P. vádlott is résztvett az üzérkedést kimerítő cselekményben, továbbá, hogy P. vádlott tudott arról, miszerint nem jogszerű dollárbeváltásról, hanem a dollároknak a zugforgalomban való értékesítéséről van szó. Minthogy a panasz ebben a vonatkozásban nyilván jogi sérelmet érint, az ítéleti megállapításoknak orvoslása a tényállás helyesbítését célzó panasz útján nem szorgalmazható. A védelem továbbá mint iratellenest sérelmezi azt a tényt, mely szerint N. Nándor vádlott már a sógora, P. vádlott társaságában találta K. Pált akkor, mikor ezt a dollárok ügyében a tőzsdén felkereste. Iratellenességet azonban e ténnyel kapcsolatban nem észlelt a kir. Kúria. A kifogásolt tény ugyanis összhangban Van P. vádlottnak a deketiv-jelentésben foglalt előadásával, a detektív jelentés tartalmát pedig a tanuként kihallgatott detektívek a főtárgyaláson is megerősítették. Az, hogy P. vádlott az eljárás későbbi szakában, jelesül a rendőrség, a kir. ügyészség és az uzsorabíróság által történt kihallgatása alkalmával a detektívek előtt tett beismerésével ellentétes vallomást tett és dacára ennek, az uzsorabíróság a szóbanforgó tényt nem az utóbbi vallomásoknak, hanem a detektivjelentésben foglalt vallomásnak megfelelően állapította meg, nem valamely bizonyítási adat tartalma félreismerésének (iratellenességnek), hanem a rendelkezésre álló több bizonyíték egyikének a bizonyító erő szempontjából jobban való értékelésének, bírói szabadmérlegelésnek eredménye. Ugyanígy nem lehetett alaposnak elfogadni a panaszt azzal a ténymegállapítással kapcsolatban sem, melyet a védelem szintén mint iratellenesei, kifogásol és amely azt tárgyazza, hogy P. vádlott nemcsak jelen volt a K. Pálnak és N. Nándornak a dollárvételi ügyletre vonatkozó megbeszélésénél, hanem abban cselekvőleg is résztvett, különösen az eladás lebonyolítását illetőleg. Az uzsorabíróság ezeket a tényeket — az ítélet indokolásából kitünőleg — egyfelől a P. vádlottnak már érintett beismerése alapján, másrészt pedig azokból a tényekből vont következtetés útján állapította meg, hogy K. Pál és N. Nándor közt a tiltott valutaügylet valóban létrejött, hogy annak részleteit nevezettek egymásközt nyilván megtárgyalták, és éppen ez alatt jelent