Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 26. kötet (Budapest, 1934)

68 Büntetőjogi Döntvénytár. A koronaügyész perorvoslata szerint a járásbíróságnak az újrafelvételi kérelemre tárgyalást kitűző végzése és az újrafelvételi eljárás során hozott fenti ítéletek törvénysértők azért, mert a St. 53., 54. §-ainak — a Bv. 29. §-a értelmében a sajtó eljáráson kívül is alkalmazandó — rendelkezései értelmében a valóság bizonyítása vagyis az erre vonatkozó bizonyítékoknak, valamint az ellenbizonyítékoknak előterjesztése és felvétele csak az elsőbíróság ítélethozatala előtt történhetvén meg, az ezen §-okban megállapított praeclusiv határidőnek meg nem engedett kitolása s így a törvény akaratának kijátszása volna az, ha akár a terhelt és illetve védője, akár pedig a sértett a valóság bizonyítását, illetve ennek ellenbizonyítását újrafelvételi perorvoslat útján kérhetnék. A koronaügyész ehhez képest kéri a törvénysértés megállapítása mellett a járásbíróság tárgyalást kitűző végzésének, valamint a hozott ítéleteknek megsemmisítését s az újrafelvétel iránti kérelem visszautasítását. A jogegységi tanács a panaszolt törvénysértést megállapíthatónak nem találta a következő okokból : Az eldöntendő kérdés az, hogy a St. idézett §-aiból vonható-e következtetés arra, hogy a törvényhozás a St. és Bv. megalkotásakor a rágalmazás és becsületsértés miatt indított ügyekben az újrafelvételi a valóság vagy valótlanság kérdésében ki akarta-e egyáltalában és föltétlenül zárni, vagyis az újrafelvételnek egy újabb, a Bp.-ben fel nem állított alaki akadályát akarta-e megállapítani. Erre vonatkozó kifejezett rendelkezés sem a St.-ben, sem a Bv.-ben, sem más újabb jogszabályokban s így különösen a Te. 111. § utolsó bekezdésében nem foglaltatik. Az kétségtelen, hogy a St. 53—54. §-ainak s a Bv. 29. §-ának megalkotásával — amely §-ok értelmében a valóság bizonyítása csak az elsőbírósági ítélet meghozatala előtt történhetik meg — a törvényhozásnak az volt a célja, hogy az ily ügyekben az eljárás lehetőleg gyorsíttassék és ezáltal a bünpereknek szándékos elhúzása korlátoztassék és mielőbbi bírói határozattal elintézése biztosíttassék. A koronaügyész álláspontja szerint e törvényhozói akarat megvalósulását hiúsítaná meg az, ha akár a terhelt és illetve védője, akár pedig a sértett a valóság bizonyítását, illetve ennek ellenbizonyítását a Bp. 446. és köv. §-aiban írt újrafelvételi perorvoslat alapján kérhetnék. Ezzel szemben a jogegységi tanács álláspontja az, hogy a St. és Bv. vonatkozó rendelkezései csak az alapperre vonatkoznak s csak ebben alkalmazhatók s hogy a törvényhozás fenti célja az alapperbeli ítélet meghozatalával, amelyben — ha a valóság bizonyítása nem sikerült — a rágalmazó büntetését veszi s a sértett elégtételt kap, eléretett. Az újrafelvett ügyben az eljárás tárgyát már nem a vád, hanem az alapperbeli ítéletek alapjául szolgált tényállásnak valósága vagy valótlansága képezvén, nincs semmi törvényes akadálya annak, hogy ezzel a tényállással szemben az újrafelvételt kérő oly új tényt vagy bizonyítékot hozhasson föl, (Bp. 446. és 449. § 3. p.) amely az elítéltnek nem bűnösségét, vagy — mint a jelen esetben — a fölmentettnek bűnösségét teszi valószínűvé. Az a meggondolás, hogy bírói tévedés, a bíróság megtévesztése lehetséges s ha ez utólag kiderül és bizonyítható, megszűnik az alapja az ítéletnek s a büntetés végrehajtása is ellenkeznék a joggal és az anyagi igazsággal, minden állam törvényhozását arra vezette, hogy ilyen eshetőségekre tekintettel egy rendkívüli perorvoslat : az újrafelvétel útján módot adjanak a feleknek az alapperbeli ítélet-megdöntésére. Semmivel sem volna indokolható, hogy ettől a lehetőségtől elzárassék az a fél, akinek becsületét, társadalmi állását, legfőbb erkölcsi javait érinti a rágalmazás vagy a becsületsértés miatt indított bűnügyben hozott ítélet.