Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 25. kötet (Budapest, 1933)

Büntetőjogi Döntvénytár. 103 (Kúria 1932. jan. 21. B II. 4871/1931. sz.) Indokok .... A panasz alapos. A kir. ítélőtábla az előre megfontolás megállapítását a tett lelki indító okaival alapozta meg, amelyekkel kapcsolatban arra a következtetésre jutott, hogy a vádlottat a bűncselekmény elkövetésére kizárólag anyagi érdekek ösztönözték. A kir. ítélőtábla szerint ugyanis a vádlott azért ölte meg a sértettet, mert a fatelepen ő maga akart mint üzletvezető annak helyére kerülni. A kir. Kúria nem osztja a kir. ítélőtábla álláspontját ; de másfelől nem teszi magáévá az eljárás során felmerült azt a másik gondolatot sem, hogy a vádlott azért ölt, mert a sértett vetélytársa volt neki E. Magdánál és ilyen módon ő a vetélytárstól akart szabadulni. E föltevésekkel szemben teljesen meggyőző a védőnek az az érvelése, hogy a sértett személye a vádlott számára egyik irányban sem jelentett akadályt és a sértett megölése semmivel sem juttathatta közelebb a vádlottat sem ahhoz a célhoz, hogy ő legyen az üzletvezető, sem pedig ahhoz, hogy E. Magdát ő vehesse feleségül. A vádlottnak arra, hogy a sértett eltüntetése esetén a telepen megüresedett üzletvezetői állást ő fogja elnyerni, a legcsekélyebb kilátása sem lehetett. Viszont a házasságkötés szempontjából sem számított a sértett vetélytársnak, mert a sértett sohasem közeledett házasságkötési szándékkal E. Magdához, lévén neki már más menyasszonya. Igaza van a védőnek abban is, hogy úgy az üzletvezetői állásnak, mint a leány kezének elnyerése a sértett személyén teljesen kívül álló tényezők elhatározásától, legelső sorban E. Magda anyjának beleegyezésétől függött ; akiről azonban a vádlott tudta, hogy a tervezett házasságához a köztük levő vagyoni helyzetkülönbség miatt beleegyezni nem akar. E tények mellett elvesztik alapjukat azok a feltevések, mintha a tett lelki rúgóit a vádlott szertelen érvényesülési vágyában és illetőleg a vetélytárs eltávolítására irányuló törekvésben kellene keresni . . . A lélektani indító ok, a kir. Kúria felismerése szerint, kellő megvilágítást nyer a vádlottnak abban a két nyilatkozatában, melyet a kir. ítélőtábla a praemeditatio megállapításával döntő bizonyítékul elfogadott. A vádlott ezekben világosan feltárja tettének valódi okát. Az államrendőrségnél tett vallomásában ugyanis megmondja a vádlott : azért határozta el az ölést, hogy «megbosszulja magát a miatt, mert Stark az ő és Magda viszonyáról híreket terjesztett és mert Magdától szerzett értesülése szerint Starktól tudta meg a viszonyukat a leány anyja is». A fogházban írt önvallomásában pedig azt írja, hogy akkor ment el a Teleki-térre revolvert venni, amikor megtudta, a «Magda és Stark közötti dolgokat», és a revolver azért kellett neki, hogy lelőjje Starkot, mert ez «tönkretette a boldogságát)), neki ugyanis «Magda . . . úgy mondta, hogy Stark erőszakosan bánt vele», ő tehát «azért ölte meg Starkot, mert Magdával azokat csinálta)). E nyilatkozatok elárulják, hogy a bosszúérzet volt az, ami lelkében az ölés gondolatát felébresztette és az események további folyása szerint őt később is foglalkoztatta. Ez volt az, ami a tett elkövetése napján történtek folytán az ölés gondolatát elhatározássá érlelte és reávitte őt a tett végrehajtására. A vádlott férfiúi hiú ágát sértette, hogy értesülése szerint Stark az ő szerelme tárgyát érzéki közeledésével bemocskolni akarta. E mellett részben céljai meghiúsítóját is látta Starkban annak folytán, hogy értesülése szerint Stark volt az, aki a Magdával való viszonyát a leány anyjának elárulta és ily módon őt utóbbi előtt ellenszenvessé tette ugyanakkor, amikor ennek jóindulatára, házassági szándékaira tekintettel oly nagy szüksége lett volna . . . Jönnek gyors egymásutánban az események. Megjön Stark Andor; megjön E. Magda nagybátyja, aki a vádlott tudomása szerint ellenzi az ő házasságát. Megkapja a másik nagybácsi levelét, amelyből megtudja, hogy Magdának komoly kérője is van és neki meg kell szakítania vele az érintke-