Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 25. kötet (Budapest, 1933)
94 Büntetőjogi Döntvénytár. kezdette. A vádlott tehát fondorlattal tévedésbe igyekezett ejteni a bíróságot azért, hogy magának ily módon jogtalan vagyoni hasznot szerezzen, cselekménye tehát ez okból a csalás bűntette kísérletének ismérveit tünteti fel . . Indokok : . . A vádlott 1929. évben a másolati könyv 389. és 538. oldalain, 1913. december 5., illetőleg 1914. január 8-ról keltezett, a sértetthez intézett hamis üzleti levélmásolatokat készítette, azaz azokat beírta a másolati könyvbe, mintha ekkor a sértett felszólítást kapott volna, hogy 371 K tartozását fizesse ki ; illetőleg hogy a sértett ismételten felszólíttatott volna, hogy a 371 K tartozását rendezze. Ezt a két levélmásolatot a vádlott a sértett ellen indított perben felhasználta arra, hogy a 371 K tartozást ezzel bizonyítsa. A perben ítélkező bíróságok azonban a két levélmásolatot hamisnak találták, azoknak bizonyító erőt nem tulajdonítottak és a vádlottat keresetével elutasították. Az alsóbbfokú bíróságok helyesen állapították meg a vádlott bűnösségét, azonban tévedtek abban, hogy a cselekményt a törvény melyik rendelkezése szerint kell minősíteni. Ugyanis azt, hogy a jelen esetben magánokirathamisítás csak akkor létesült volna, ha a vádlott által készített okirat mást tüntetett volna fel szerzőjéül, mint aki azt szerkesztette, illetőleg ha annak tartalma az okirat kiállítójának tudta és beleegyezése nélkül megmásíttatott, vagyis ha a vádlott hamis okiratot készített vagy a valódi okiratot meghamisította volna. A vádlott azonban csak történetileg valótlan két üzleti levélmásolatot készített. Ezek azonban alakilag nem valótlanok és tartalmilag sem voltak azok megváltoztatva. így tehát vádlott sem hamis okiratot nem készített, sem a valódi okiratot meg nem hamisította. Ezért a magánokirathamisítás esete fenn nem forog. Azonban a vádott ezt a valótlan tartalommal írt két levélmásolatot az általa sértett ellen indított polgári perben felhasználta és ezekkel a valótlan iratokkal a per bíróságát fondorlatosan tévedésbe akarta ejteni, mégpedig azon célból, hogy ezáltal a minden alap nélkül indított pert megnyerve, ily módon magának jogtalan vagyoni hasznot szerezzen, a sértettnek pedig kárt okozzon. A bíróság azonban a levelek hamis voltát felismerte és így nem vádlotton mult, hogy a szándékolt eredmény be nem következett. Ez a cselekménye vádlottnak a csalás kísérlete összes tényelemeit magában foglalja . . . = Hamis vagy hamisított magánokiratnak perben való felhasználása mint a Btk. 401. § aláeső bűntett: Kúria: BDtár VIII. 61., XXIV. 22., 49. 136. Büntetőjogi szempontból az okirati jelleg meghatározásánál csak a külsőleg érzékelhető alaki és tartalmi kellékeknek, jelesül annak van döntő jelentősége, II. (Kúria 1932. febr. 3. B II. 5777/1931. sz.) (Kúria 1932. máj. 18. B II. 5249/1931. sz.)