Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 24. kötet (Budapest, 1932)

Büntetőjogi Döntvénytár. 17 tattak. Az alsófokú bíróságok a lefolytatott valóság bizonyítása után azt látták bizonyítva, hogy a vádlott a vádbéli alkalommal a kérdéses tanúkihallgatásnál a sértett eljáró bíró által többször figyelmeztetve volt, hogy a sértett bíró, a többszöri figyelmeztetés eredménytelensége után, a vádlottat a per tárgyalása alkalmával a további kérdezéstől határozatikig eltiltotta, mégpedig nem az aggályossági kifogásban vádlott által felhozott és vád tárgyává tett kijelentésekkel, hanem azzal az indokolással, «hogy dr. G. Márton közbeszólásaival a tanút kitanítja és nem engedi meg, hogy a tanú ki legyen tanítva», vagyis azt látták bizonyítva az alsóbbfokú bíróságok, hogy a sértett, mint tárgyalástvezető bíró, a vádbeli alkalommal mást mondott és hogy ő a vádlott által vitatott kijelentéseket nem tette. Ezek szerint az alsóbbfokú bíróságok ezekből a megállapított tényekből helyesen vonták le azt a következtetést, hogy a valóság bizonyítása nem sikerült. De törvényes a vádlott bűnösségének a megállapítása a Bv. 17. § tekintetében is, mert — miként azt a kir. Kúria már más alkalommal kifejtette — abban az esetben, ha az aggályossági kifogás a felek felett álló bíróra nézve rágalmazás vétségének megállapítására alkalmas tényállítással történik, az illetőnek a Bv. 17. § mentességet nem biztosít. Alaptalan végül az Ügyvédi Rendtartásra alapított védekezés is, mert az Ü. R. a Btk. rendelkezései alól való mentességet nem biztosít az ügyvéd számára, de sőt az Ü. R.-nak vádlott által hivatkozott 52. §-ában felhívott 1868 : LIV. tc. 118. §-a a feleket arra is kötelezte, hogy a bíróság iránt tisztelettel viselkedjenek. A vádlott bűnösségének a megállapítása tehát törvényes . . . = Kúria EH: Elítélés aggályossági kifogásban tett nyilatkozatért. A bíró nem ügyfél, vele szemben a Bv. 17. §-ban írt mentességre hivatkozni nem lehet (BDtár XXII. 170. és BHT 870.). — V. ö. BDtár XX. 15. is. 17. Az Ü. R. nem biztosít ugyan mentességet az ügyvédnek a Btk. rendelkezései alól, ha azonban az ügyvéd a feljelentést nem a vád koholt volta tudatában adta be és öt ez irányban gondatlanság sem terheli, sem hamis vádat, sem hatóság előtti rágalmazást nem lehet vele szemben meqállamtani. ; '. „' ^ — T y 1 (Kúria 1929. nov. 12. B I. 8415/1928. sz.) Indokok : . . . Semmisségi panasszal élt a kir. főügyész a Bp. 385. § 1. a) pontja alapján dr. G. Márton vádlott felmentése miatt. E panasznak alapja az, hogy dr. G. Márton vádlottat Büntetőjogi Döntvénytár. XXIII. 2