Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 23. kötet (Budapest, 1931)

Büntető)ogi Döntvénytár. i r>9 pedig egy ízben már büntetve volt. Erre figyelemmel a kir. ítélőtábla úgy találta, hogy a vádlott bűnössége, amennyiben az a jelen ügyben megállapíttatnék, nem oly csekélyfokú, hogy a jogrend védelme érdekében a büntetés alkalmazása szükséges nem volna. Ezek szerint a Te. 125. § alkalmazásának feltótelei fenn nem forognak. Megjegyzi a kir. ítélőtábla, hogy jogi álláspontja szerint a Te. 125. § alkalmazhatása szempontjából szükséges, hogy a bűnösség alapjául szolgáló adatok bírói megállapítást nyerjenek, mert ezek hiányában nem a Te. 125. § alapján való megszüntetésnek, hanem felmentő ítélet hozatalának van helye . . . 253. Szembeötlő hamisítás esetében is csupán akkor nem kell megállapítani a bűnösséget, ha a közokirat, mint megtévesztési eszköz soha, és semmiféle körülmények között nem volna és illetőleg nem is lett volna felhasználható. (Kúria 1931. okt. 14. B II. 2822/1931. sz.) Indokok : ... Az okirathamisítás fogalmi kelléke, hogy a hamisítvány, illetőleg a meghamisított okirat megtévesztési célra alkalmas legyen ; tehát olyankor, amikor a megtévesztés lehetősége ki van zárva, okirathamisításról büntetőjogi értelemben nem lesz szó. Azonban annak megállapítása, hogy a megtévesztés lehetősége valamely esetben megvan-e, nem csupán a hamisítvány kiállításának, illetőleg a valódi okirat tartalma megváltoztatásának módjától, hanem attól is függ, hogy a hamisítás ténye azok által, akiknek kezén a hamis vagy hamisított okirat megfordulhat, felismerhető-e vagy sem. Éppen ezért számolni kell az illetők egyéni érzékelési képességével és műveltségi fokával, vagyis mindmegannyi olyan lelki és értelmi tulajdonságokkal, amelyek az érzékelést előnyösen vagy hátrányosan befolyásolhatják. Ezenkívül jelentős szerepe van a megfigyelési képesség és készség szempontjából a külső körülményeknek, a környezetnek, a látási viszonyoknak és más hasonló tényezőknek, amelyek szintén változnak az egyes esetek szerint. Nem lehet továbbá figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a megtévesztési lehetőségek száma szaporodik azon helyzetek sokfélesége arányában, amelyek egy-egy esettel összefüggésben alkalmul szolgálhatnak a megtévesztés számára. Áll ez különösen a közokirathamisítással kapcsolatban, ahol a felhasználás nem tényálladéki elem és ahol éppen ezért a lehetőségek is szabadabban és tágabb körben érvényesülhetnek. Ebben a viszonylatban szemlélve a felvetett kérdést, nem lehet vitás, hogy csak a legritkább esetben lehet valamely hamisítványról vagy meghamisított okiratról azt megállapítani, hogy az a megtévesztésre abszolút alkalmatlan. A jelen esetben közvetlen szemlélet alapján megállapítja ugyan a kir. Kúria, hogy a vádlott által eszközölt változtatások eléggé szembeötlők ; azonban jogi bizonyossággal erre az okiratra mégsem lehet kimondani, hogy az a vádlott által mint megtévesztési eszköz soha és semmiféle körülmények között nem volna és illetőleg nem is lett volna felhasználható. Sőt ellenkezőleg, a műveltség alacsonyabb fokán levő vagy pedig kevésbbé gondos, a közokiratba általában jobban megbízó egyént ezzel a hamisítvánnyal ugyan meg lehetett volna téveszteni. A kir. ítélőtáblának ezzel ellenkező megállapításával tehát a kir. Kúria nem ért egyet . . . = V. ö. BDtár VIII. 207., XX. 7.