Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 23. kötet (Budapest, 1931)

Büntetőjogi Döntvénytá r. 153 ményt nem is követte el, amely esetben a költségeket sem köteles fizetni, vagy csak azért is, mert e költségek túlnagy összegben állapíttattak meg. Amennyiben a felfolyamodás nem pusztán a költségekre vonatkozik, a fellebbviteli bíróság arra utasíthatja az elsőfokú bíróságot, hogy a Te 125. § mellőzésével a Bp. rendes szabályai szerint járjon el s újabb határozatot hozzon. Büntetést kiszabó vagy fölmentő ítéletet nem hozhat, mert hiszen az elsőfokú bíróság ebben az irányban nem hozott érdemleges határozatot. A jelen ügyben is tehát a törvényszék a vádlott felfolyamodása folytán hozhatott olyan határozatot, amellyel a járásbíróság végzését megváltoztatta s a járásbíróságot szabályszerű újabb eljárásra utasította. Ezt a határozatot azonban a Bp. 387. § 3. bek.-ben foglalt rendelkezésénél fogva nem indokolhatta azzal, hogy azért van ítéletrehozatalra szükség, mert a vád tárgyává tett vétség nem oly csekély és a cselekmény tárgyi súlya nem annyira jelentéktelen, hogy a Te. 125. § alkalmazható lenne. Mert igaz ugyan, hogy a Bp. 387. § 3. bek. vádlói perorvoslat hiányában csak a büntetésnek súlyosbításától tiltja el a fellebbezési bíróságot, egyéb a vádlott terhére szóló határozat hozatalát (pl. a súlyosabb minősítést ugyanazon büntetés kiszabása mellett) azonban kifejezetten nem tiltja, ámde a bírói gyakorlat e § rendelkezését — tekintettel a Bp. 385. § ut. bek.-re is — akként értelmezi, hogy a fellebbviteli bíróság — a vádlott terhére szóló perorvoslat nélkül — nemcsak a büntetést súlyosbító határozatot nem hozhat, de az elsőfokú határozatot a vádlott terhére semmiféle irányban sem változtathatja meg. Abból pedig, hogy a Bp. 387. § rendelkezései a felfolyamodás tekintetében is, tehát az oly kérdések eldöntésénél is megfelelően alkalmazandók, amelyekben a büntetés kiszabásának kérdése nincs érintve, nyilvánvaló, hogy a Bp. 387. § 3. bek.-ben foglalt rendelkezésnek a felfolyamodások tekintetében az értelme az, hogy a fellebbviteli bíróság a csupán a vádlott által használt felfolyamodás folytán a vádlottra hátrányos határozatot egyáltalában nem hozhat. Márpedig a törvényszéknek az a megállapítása, hogy a vád tárgyává tett cselekmény nem oly csekély és tárgyi súlya nem annyira jelentéktelen, hogy a Te. 125. § alkalmazható lenne, súlyosbítja a vádbeli cselekmény megítélését és nyilvánvaló útbaigazítást, sőt utasítást foglal magában arra nézve, hogy a járásbíróság marasztaló ítéletet hozzon . . . 244. Oly esetben, mikor a vád a Btk. 172. § 1. bek. alá eső osztályelleni és a 172. § 2. bek. alá eső, tulajdon intézménye elleni izgatásra irányul és a törvényszék csupán az osztály elleni izgatást állapítja meg, a tulaj donelleni izgatás vádja alól való felmentésnek a Bp. 326. § 1. pont alapján külön nincs helye. (Kúria 1931. okt. 20. B I. 3721/1931. sz.) Indokok : . . . Kiemeli a kir. Kúria, hogy a közleményeknek az a tartalma, hogy a parasztságnak a munkássággal közös harcban, közös erővel birtokba kell venni a földeket, bányákat, gyárakat, minden földet a parasztságnak kell juttatni, a tulajdon jogintézménye elleni izgatás bűncselekményét is megvalósítja. Helytelen volt a törvényszéknek az az álláspontja, hogy a vád alól a Bp. 326. § 1. pont alapján azért mentette fel a vádlottat, mert e cikkeknek egységes irányzata a vagyonos osztályok ellen való gyűlölet felkeltése, amelybe a cikkeknek a földbirtok radikális reformjára vonatkozó megállapításai beleolvadnak. E cikkek tartalma miatt a törvényszék a vádlott bűnös-