Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 23. kötet (Budapest, 1931)

Büntetőjogi Döntvénytár. 145 228. I. A Kúria a sajtóközlemény összefüggésben mérlegelt tartalmából felülvizsgálja, hogy az elsőfokú bíróságok helyes értelmet tulajdonítottak-e az inkriminált kitételeknek. — II. Enyhítő körülmény, hogy a tényállítások egy része valónak bizonyult, másik része pedig nem állapít meg bűncselekményt. (Kúria 1931. jan. 14. B I. 6547/1930. sz.) Indokok : . . . A tényállás szerint N. államtitkár sértett egyike volt azoknak a protektoroknak, akik az ú. n. filmkoncesszió ügyében a vallás- és közoktatásügyi miniszternél közbenjártak, amely közbenjárás eredményeként a miniszter a Didaktika r.-t. vállalkozóval kötött és az annak már megadott engedélyt a Magyar-Hollandi Kultúrgazdasági r.-t.-nak adta oda. Valónak fogadta el a másodfokú bíróság, hogy a sértett a filmkoncesszió ügyében anyagilag érdekelt volt. A vádlott bűnösségét a másodfokú bíróság ennek dacára azért állapította meg, mert a valónak bizonyult ezekkel a tényállításokkal kapcsolatban tett másik két tényállítás, nevezetesen a N. sértett üzleti tevékenységére és a vallás- és közoktatásügyi miniszterre gyakorolt befolyására vonatkozó tényállítások, amelyek valósága bizonyítva nem lett, a valóknak bizonyult tényállításokkal nem analógok és azoknál jóval súlyosabbak. A másodbíróságnak ez az álláspontja téves, de csupán annyiban, hogy a vádlott által írt és terjesztett röpiratnak azt a kitételét, hogy a sértett, mint «az igazságügyminisztérium politikai államtitkára, mikor a minisztériumban hivatalos funkcióját megkezdte, nemhogy a politika, de még az üzleti tevékenység porát és sarát sem tartotta szükségesnek magáról letisztítani és ezt az önmegtisztítási műveletet azóta sem tartotta szükségesnek elvégezni», a másodbíróság a vádlott sérelmére kiterjesztően értelmezte akként, hogy e kitételek azt fejezik ki, hogy a sértettnek tisztességtelen és piszkos üzletei voltak. A kir. Kúria megismerése szerint ugyanis ennek a kitételnek ilyen értelmezés nem tulajdonítható, hanem az a sajtóterméknek összefüggésben mérlegelt tartalmából, valamint a közbenjárás megtörténtére nézve valónak elfogadott tényállásból megállapíthatóan, képletesen a vádlottnak azt a nézetét fejezi ki, hogy a sértett hivatalbalépése dacára sem tartotta szükségesnek hivatalbalépését megelőzően fennállott üzleti kapcsolatainak és összeköttetéseinek megszakítását. Az ilyen üzleti kapcsolatok fennállása esetleg alkalmas lehet arra, hogy a nevezett sértettel szemben összeférhetlenséget állapítson meg, de még valósága esetén sem alkalmas arra, hogy a sértettet közmegvetésnek tegye ki vagy ellene büntető, avagy fegyelmi eljárás megindításának okául szolgáljon vagy hogy társadalmi értékét és megbecsülését bármiképpen csökkentse, éppen ezért sem rágalmazás, sem becsületsértés vétségének tényálladékát sem meríti ki. Tévedett tehát a másodbíróság, mikor a vádlott bűnösségét a sajtóterméknek most említett részei miatt megállapította. Ezért a kir. Kúria mindkét alsóbíróság ítéletének idevonatkozó részét megsemmisítve az üzleti tevékenységre vonatkozó kitételek miatt a bűnösség megállapítását — bűncselekmény hiányából —• mellőzte. Ellenben helyes a másodbíróságnak az az álláspontja, hogy a vallás és közoktatásügyi miniszter befolyásolására vonatkozó tényállítás a valónak bizonyult tényállítással nem analóg, sem azokkal összefüggésbe nem hozható, e mellett pedig azoknál jóval súlyosabb is. Röpiratának ebben a részében ugyanis a vádlott lényegileg azt állítja, hogy a sértett államtitkár, mint sajtófőnök, a minisztert a klinikai szállítási botrányokra hivatkozással kényszeríBüntetőjogi Döntvénytár. XXIV. 10