Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 23. kötet (Budapest, 1931)

134 Büntetőjogi Döntvénytár. kötelezettség, hogy a kincstár az épületek átvételének napjától, legkorábban azonban 1929. november 1. napjától a hátralékos vételárért évi 8 % kamatot fizet, annál kevésbbé volt a részvénytársaságnak indokolatlan vagyoni előnyben részesítése, mert az építési bizottságnak az 1928. szeptember 18-i üléséről felvett jegyzőkönyvhöz mellékelt hivatalos egységár-kalkuláció csupán az építkezés megindításától, azaz 1928. októbertől a befejezésig, vagyis 1929^ november l-ig esedékes 8 %-os kamatokról tesz említést. Mindezekre tekintettel a kir. Kúria a reája kötelezően irányadó tényekből arra a következtetésre jutott, hogy sem az ingatlan adás-vételi, sem a vállalkozási szerződés nem juttatta a Titán r.-t.-ot illegális és irreális, vagyis olyan vagyoni előnyökhöz, amelyek csupán azáltal volnának megmagyarázhatók, hogy a sértett belügyminiszter régebben a részvénytársaság igazgatósági tagja volt, arra nézve pedig, amit a kir.. ítélőtábla a cikkből kiolvashatónak talál, de amit a vádlott tényleg maga nem is állított, hogy t. i. sértett a Titán r.-t.-nak juttatott jogtalan vagyoni haszonból részesedett is, ténybeli adat fel nem merült, végül nem bizonyult valónak az sem, hogy a kincstár ezen szerződésekből kifolyólag károsodott. Tehát a cikkben a kir. Kúria előrebocsátott értelmezése szerint foglalt állítások és gyanúsítások valóknak nem bizonyultak. . . . II. Alapos azonban e semmisségi panasznak a Bp. 385. § 3. pont alapján a Btk. 92. §-ának nem alkalmazása miatt bejelentett része. Tévesen mérlegelte ugyanis a kir. ítélőtábla súlyosító körülményként a rágalom tárgyi súlyát és azt, hogy az arra is alkalmas volt, hogy a külföldi közvélemény előtt a magyar nemzet megbecsülését csorbítsa és hitelét sértse. Mert a vádlott cikkében lényegileg csupán az erkölcsi inkompatibilitás és ebből eredő szabálytalanságok elkövetésének vádjával illeti a belügyminisztert s ezen vádjának támogatására felhozott tényállításaiban nem foglaltatik több, mint amennyi a rágalmazás fogalmának megvalósításához szükséges is,, különösen pedig nem foglaltatik ennek kapcsán semmi túlzott színezés vagy durva kifejezés. Nem lehet szó tehát sem a rágalomnak valami különösebben súlyosabb esetéről, még kevésbbé tehát arról, hogy az alkalmas lett volna a magyar nemzet megbecsülésének csorbítására vagy hitelének sértésére. Ez utóbbiról már csak azért sem lehet szó, mert a miniszter ténykedései bírálhatók a nélkül, hogy ezáltal megbecsülése vagy hitele csorbát szenvedjen. Ezzel szemben tévesen mellőzött a kir. ítélőtábla igen nyomatékos enyhítő körülményeket. Nem hagyható ugyanis figyelmen kívül, hogy a rágalmazás megállapításával kapcsolatos egyes ügydöntő körülmények csak a főtárgyalás során derültek ki s azok mibenléte felől a vádlott — bár cikkéből is láthatólag a közleményt nem könnyelmű gondatlanságból, hanem a tőle várható bizonyos utánjárás során beszerzett adatok alapján írta — a cikk megírásakor nem tudhatott. így pl. csak a főtárgyaláson derült ki, hogy bár a közgyűlési jegyzőkönyvek szerint a sértett két ízben is 50,000 darab Titán részvényt tett le, ami vagyoni érdekeltségére mutatott, azok a részvények a más tulajdona voltak ; továbbá, hogy a nyilvános versenytárgyalást, mely szabály szerint ez ügyben is megtartandó lett volna, bizonyos különleges körülményekre tekintettel, amelyek fölött még az alsóbíróságok is egymással ellentétes állásponton vannak, a belügyminiszter kivételkép jogosan