Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 23. kötet (Budapest, 1931)

Büntetőjogi Döntvénytár. 79 követési helyére, a terhelt lakóhelyére és a megelőzésre — mindig az a bíróság van hivatva eljárni, amelyik a terheltet már előzőleg szigorított dologházba utalta. De anyagi-jogilag is törvénysértő az íiélet, mert a II. Bn. 40. § 2. bek. értelmében — melynek folytán viszont a büntetés kiszabására vonatkozó egyéb jogszabályok és a Bp. 517. és 518. §-ai is ebben a vonatkozásban hatályon kívül helyezettek­nek tekintendők — a már egyszer szigorított dologházba utalt egyénnel szemben az általa akár a dologházbautalás előtt, akár utóbb elkövetett bűntett vagy vétség miatt nem szabható ki újból szigorított dologház s ennek legrövidebb tartama sem állapítható meg külön, hanem az első bekezdés értelmében eljárni hivatott bíróság vagy az általa már kiszabott dologházi őrizet legrövidebb tartamát fellebb emeli vagy pedig ez eljárást megszünteti. Mindkét törvénysértés megállapíthatása szempontjából kö­zömbös, hogy az az eljárt bíróságok tudták-e azt, hogy a vád­lott előzőleg már szigorított dologházba utaltatott s a beutalást kimondó ítélet jogerős volt-e vagy nem . . . = Szigorított dologház és szabadságvesztésbüntetés ósszbüntetésbe nem foglalható (BDtár XXI. 92.), a dologház Yartama azonban az eset körül­ményei szerint fellebb emelhitő (BDtár XXII. 72.). 133. Hamis váltó alapján felvett kölcsön telek­könyvi bekebeleztetése: váltóhamisítás és közokirathami­sítás anyagi halmazata. (Kúria 1931. márc. 10. B III. 632/1931. sz.) Indokok : ... Az alsóbbfokú bíróságok tévedtek abban, hogy a Btk. 400. §-ban meghatározott közokirathamisítás bűn­tettét a magánokirathamisítással eszmei halmazatban állónak állapították meg, jóllehet a vádlott a hamis váltó alapján fel­vett kölcsönösszeg telekkönyvi bekebeleztetésével külön meg­valósította a közokirathamisítás bűntettének a tényálladékát is és így ez az utóbbi bűncselekmény a magánokirathamisítással anyagi halmazatban van . . . = Kúria : Magánokirathamisítás (401. §) és 400. § anyagi halmazata, mikor a vádlott hamis telekkönyvi törlési nyilatkozatot készített és annak alapján a törlést ki is eszközölte (BDtár XXIII. 3.) 134. Az eszközcselekmény nem olvad be a célcselek­ménybe, ha az valamely más bűncselekmény tényálladékát önállóan betölti. (Kúria 1931 márc 12 B Iy 2886/1930. sz.)

Next

/
Thumbnails
Contents