Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 22. kötet (Budapest, 1930)
54 Büntetőjogi Döntvénytár. 51. Oly esetben, mikor a vádtanács elnöke a kir. törvényszék nyomozólevele alapján a személyben történt tévedésből a körözött helyett hasonlónevű más egyént helyezett előzetes letartóztatásba, aki ellen bűnvádi eljárás nem is volt folyamatban: a kártalanítási igény megállapításának nem akadálya az, hogy a kártalanítást kérővel szemben bűnvádi eljárás megszüntetését kimondó formaszerinti határozat nem is hozatott. (Kúria 1929 jan. 9. B I. 8452/1928. sz.) A kir. Kúria: A kérelmezőnek kártalanítás iránti igényét megállapítja . . . Indokok: . . . A szolnoki kir. törvényszék M. Mihály besenyszögi születésű 44 éves róm. kath. vallású napszámos ellen lopás bűntette miatt nyomozólevelet bocsájtott ki. E nyomozólevél alapján a m. kir. államrendőrség M. Mihály besenyszögi születésű 44 éves szolnoki lakos napszámost állította elő, akit a szolnoki kir. törvényszék vádtanácsának elnöke kihallgatás után előzetes letartóztatásba helyezett. Ezt a végzést M. Mihály felfolyamodása folytán a vádtanács felülvizsgálat alá vette és az elsőfokú végzés megváltoztatása mellett az előállított M. Mihály azonnali szabadlábrahelyezését rendelte el azért, mert megállapította azt, hogy a felfolyamodással élő M. Mihály nem azonos azzal a M. Mihállyal, aki ellen a bűnvádi eljárás folyik. M. Mihály kártalanítási igényének megállapítását kérte. A kir. Kúria a kérelmet alaposnak ismerte fel. A kir. Kúria a kártalanításra való igényt megállapította, annak dacára, hogy a kártalanítást kérővel szemben bűnvádi eljárás megszüntetését kimondó formaszerinti határozat nem is hozatott. Ilyen határozat hozatalára ugyanis, tekintve hogy a kérelmező ellenében bűnvádi eljárás folyamatba téve nem lett, egyrészt hiányzott a kellő alap, másrészt pedig szükség nem is volt, mert annak a körülménynek bírói megállapítása, hogy a kártalanítást kérő nem azonos azzal az egyénnel, aki ellen a bűnvádi eljárás folyik, lényegében annak kimondását is magában foglalja, hogy az eljárásnak kérelmező ellen nem lehet helye, ami pedig az eljárásnak megszüntetésével egyértelmű . . . = Annak megállapítása, hogy a letartóztatott nem azonos a körözöttel, egyértékü az eljárásnak megszüntetésével: BDtár XII. 9. Kúria : Oly esetben, amikor a rendőri hatóság a büntető törvényszék nyomozó levele alapján a személyben történt tévedésből körözött helvett hasonló nevű más személyt helyezett előzetes letartóztatásba, aki ellen bűnvádi eljárás nem is volt folyamatban, nem akadálya a kártalanítási igény megállapításának,