Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 22. kötet (Budapest, 1930)

12°2 Büntetőjogi Döntvénytár. 137. Adalék a lényeges körülmény fogalmához (Btk. 213- §•)• (Kúria 1929 szept. 25. B III. 8093/1928. sz.) A kir. Kúria: Mindkét alsófokú bíróság ítéletét a Bp. 385. §. 1. a) pontjában meghatározott anyagi semmisségi okból a Bpn. 33. §. 1. bek. értelmében megsemmisíti ; V. Lajos vádlottat bűnösnek mondja ki a Btk. 213. §. 1. bek. alá eső hamis tanuzás bűntettében, amelyet úgy követett el, hogy a pápai kir. járásbíróság előtt 1922. évi november 23-án a becsületsértés vétsége miatt D. Ágoston ellen folytatott bűnügyben az ügynek arra a lényeges körülményre vonatkozóan, hogy az uradalmi erdőt D. Ágoston vadászterületét elválasztó drótkerítés javításával megbízott emberek ott nagy lármát csináltak-e, a következő hamis tanúvallomást tette : «Nincs tudomásom arról, hogy azok lármáztak, vagy trombitáltak volna, erre azok utasítást nem kaptak» és ezt a vallomást esküvel megerősítette ; e miatt a vádlottat a Btk. 213. §. 1. bek. és 223. §-a alapján a Btk. 92. §-ának alkalmazásával az ítélet foganatbavételétől számítandó 6 hónapi börtönbüntetésre mint fő- és a Btk. 57. §-a szerint kezdődő öt évi hivatalvesztésre mint mellékbüntetésre ítéli . . . Indokok : . . . A kir ítélőtábla tényként állapította meg, hogy V. Lajos Pápán a kir. járásbíróság előtt D. Ágoston ellen becsületsértés vétsége miatt folyamatban volt bűnügyben a rendelkező részben idézett hamis tanúvallomást tette és azt esküvel megerősítette. Valónak fogadta el ugyanis a kir. ítélőtábla a főtárgyaláson kihallgatott K. Zsigmond, C. Mihály és K. Gyula tanuknak azt a vallomását, hogy V. Lajos adta nekik azt az utasítást, hogy munkaközben reggel 4 órától 9 óráig és délután 4 órától 9 óráig lármázzanak, zörgessék a kerítést, ők az utasításnak megfelelően cselekedtek, N. Gábor pedig trombitált is. Az alsóbbfokú bíróságok ^mégis azért mentették föl a vádlottat, mert vallomása nem az ügy lényegére vonatkozott. Ez a jogi álláspont azonban téves. D. Ágoston az ellene folyt bűnügyben azzal védekezett, hogy az eljárás alapját képező sértő tartalmú levelet jogos felháborodásában azért írta K. István főmagánvádlónak, mert tőle eredőnek vette azt, hogy valahányszor vadászás céljából az Ugod községtől bérelt területre ment, ott a szomszédos uradalom munkásai éppen a cserkészésre alkalmas reggeli és esti időben olyan nagy zajt csaptak, hogy minden vad messzire menekült és a vadászat meghiúsult. E körülménynek az a jelentősége, hogy valósága esetén annak a megállapítására szol-