Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 21. kötet (Budapest, 1929)

Büntetőjogi Döntvénytár. 55 a közvád eredeti, minősítő értékelése célt ért; a büntetőigényre nézve a vádlói akarat és unnak mértéké bíróilag teljesen elfogadtatott; amiből a 12. sz, JED lentebb kiemelt elve szerint önként folyik, — hogy ezen túl a minősítés in pejus itt sem mehet. Kiemelten megjegyzi a kii*. Kúria, hogy ebben az elvi beállításban és kifejtésben még nem is vette tekintetbe azt a másik fontos kérdést, hogy vájjon a 11 sz. JED-ben körülírt és kivétellel korlátozott in pejus minősítésre vonatkozó bírói szabadság mennyiben illeti meg a csatlakozási perorvoslat használatára jogosított vádlót, mint ügyfélt? Erre ezúttal elég, röviden, csak 11. Bn. 29. ,^-ára utalni, ahol — a jelen esetre irányadóan — világosan meg van határozva a csatlakozási jog föltételes természete és ki van mérve e jog kerete úgy, hogy ama feltétel nélkül a csatlakozási jog létre sem jön ; a kereten túl pedig semmi esetre sem terjeszkedhetik, mert a tágító kiterjesztésnek élesen, ellene mond a vádlott terhére szóló e törvényi rendelkezésnek kötelező szoros értelmezése. Ha az előrebocsálott döntvényi elv és az új törvény rendelkezése az itt megállapított összhangtól eltérően magyaráztatnék és alkalmaztatnék, az a döntvényben törvényt pótlóan kifejezett és az új törvényben foglalt akarattól való oly téves eltérés lenne, amely a vádbeli tettből keletkezett, a vád részéről a büntető igényben érvényesített közjogi viszonynak lényegét, tartalmát helytelenül fejezné ki és sérelmesen értelmezné ; — a következmények tekintetében pedig a törvény szellemével jutna összeütközésnek is mondható éles ellenkezésbe és pedig annyival inkább, mert a vádmódosíiásról rendelkező Bp. 316., 318. §-ai a jogkérdésben döntő legfelsőbb bíróságnál már nem érvényesíthetők. Mindezekből a kir. Kúria arra a végeredményre jutott, hogy a koronaügyésznek a tárgyaláson részletesen kifejtett az az álláspontja, — amely szerint éppen a 12. sz. JED-ben kifejezett elvek szerint kellene a csatlakozási perorvoslat körét úgy meghatározni, hogy abba még az alsófokon a vádló részéről soha ki nem fejezett, nem érvényesített minősítési lehetőségek is belevehetők legyenek, sem a II. Bn. 29. §-ában sem a 12. sz. /AYV-ben alapot nem talál. Ennek következménye, hogy a kir. Kúriának perjogi okból nem állolt módjában a koronaügyész véleményének megfelelően a vádbeli teltet a Btk. 401., 402. §-aiban meghatározotrmagánokirathamisítás bűntette mellett, még ezzel a Btk. 96. §-a szerint anyagi halmazat viszonyában álló, a Btk. 400. §. 1. és 2. bekezdésében körülírt intellektuális közokirathamisítás bűntettének is minősíteni, mert ebben az irányban a vád nem érvényesíttetett. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni azt is, hogv a kir. Kúria