Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 21. kötet (Budapest, 1929)

28 Büntetőjogi Döntvénytár. tesz . . . Minthogy ezek szerint úgy a II., mint a III. vádlott hamis tanúvallomásai egyforma súlyúak s egyaránt a per lényeges körülményére vonatkoznak, a vallomások tartalmi valótlanságát pedig a kir. ítélőtábla tényként állapította meg: a kir. Kúria a II. vádlott javára a Bp. 385. §.1. a) pontja alapján bejelentett panaszt, mint alaptalant a Bpn. 36. §-a értelmében elutasította, viszont a III. vádlott terhére a közvádló állal a Bp. 385. §. 1. a) pontja alapján — a hamis tanuzás vádja alól történt felmentés miatt — bejelenlett panaszt alaposnak találta, a kir. ítélőtábla ítéletének e vádlott felmentésére vonatkozó részét a Bp. 385. §. 1. a) pontjában meghatározott okból a Bpn. 33. §. t. bekezdése értelmében megsemmisítette s e részben a kir. törvényszék ítéletét a bűncselekmény megállapítására és minősítésére vonatkozóan hatályába visszahelyezte. V. A IV. vádlott ellen a fenti cselekményekkel kapcsolatban felbujtói bűnrészesség miatt emelt vádra vonatkozóan a fentebb kifejtett általános elvből kifolyólag a ténykérdés keretébe tartozik annak a megállapítása, hogy e vádlott milyen ténykedést fejtelt ki s milyen magatartást tanúsított abból a célból, hogy a válóperében tanukként kihallgatott vádlottak magukat a hamisaknak bizonyult tanúvallomásokra elhatározzák; továbbá a ténykérdés keretébe tartozik mindazoknak a tényeknek, jelenségeknek s általában a nevezeti vádlott közreműködésével kapcsolatos mindazon eseményeknek megállapítása is. amelyekből okszerűen arra lehet következtetni: vájjon e vádlott eleve tudolt-e a szóbanforgó tanúvallomások szubjektív hamis voltáról s ezekben a tanukban csakugyan az ő tudatos, tehát szándékos cselekménye, magatartása keltette e fel az elhatározási arra, hogy az e vádlott állal is hamisnak tudott tanúvallomást esküvel megerősítve le is tegyék, avagy ezek a tanuk erre önszántukból vállalkoztak s e vádlott csupán szándékosan előmozdítolta a tettesek által korábban elhatározóit bűncselekmény véghezvitelét. Mindezeknek a most említett következtetéseknek, illetve azok eredményének bírói mérlegelése azonban már a jogkérdés fogalma alá tartozik, mert annak a megállapítása, hogy az illető vádlottakban a hamis tanuzásra e vádlott bűntudatos szellemi ráhatása keltette-e fel az elhatározást, avagy e vádlott a megállapított tényállás szerinti ténykedésével, magatartásával szándékosan csupán csak előmozdította e a tettesek által önként elhatározott hamis tanúvallomást, avagy a hamisaknak bizonyult tanúvallomásokat jóhiszeműen használta-e fel, már meghaladja a történt tények bizonyításának, vagyis a vád alapjául szolgáló ténybeli adatok, események s ezekkel kapcsolatos jelenségek megállapításának keretét. Ezeknek a megállapítása után áttérve a IV. vádlottra vonat-