Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 21. kötet (Budapest, 1929)

24 Büntetőjogi Döntvénytár. alapot nyújthatnak arra a vitás jogkérdés eldöntésének keretébe tartozó következtetésre: vájjon a vádlottaknak eskü alatt tett tanúvallomása a törvényben előírt alakszerűségeknek megfelelő móddal vétett-e ki s mint ilyen, a polgári per- lényegére vonatkozik-e s azi, mint ilyent, hamisnak vagy olyannak kell-e tekinteni, amelyet a vádlott, mint tudva valótlant tett le s ekként a Blk. 75. §-ában előírt szándékosságot is megvalósította, avagy a vádlott a valótlannak bizonyult tanúvallomást ténybeli tévedés, a történtek valóságának fel nem ismerése, egyszóval a szándékosság keretén kívül eső benyomások halások alatt tette-e? A Btk. 215. §-a szerinti büntetendő cselekményt az követi el, «aki polgári ügyben annak lényeges körülményére nézve hamis vallomást tesz». Nem igényel bővebb indokolási, hogy az a kérdés, vájjon a vallomás a polgári per lényeges körülményére vonatkozik-e, a kir. Kúria döntése alá tartozó jogkérdés. Ezzel szemben az, vájjon a vallomás hamis voltának megállapítása lénykérdés vagy jogkérdés, már nem ily nyilvánvaló. A Btk. 215. §-ának szövegében ugyanis a «hamis» szó két fogalmat jelent. Az egyik jelenti a vallomásban állított ténynek valótlanságát, vagyis a vallomásnak tartalmi objektív hamisságát. A másik jelenti a teltesnek azt a tudatát, hogy az ő vallomásának tartalma valótlan; ez a vallomásnak szubjektív hamissága. A Btk. 215. §-a ugyan ezt az utóbbi fogalmat nem fejezte ki oly nyíltan, mint pl. a Btk. 227. §-a (cdudva hamisan vádoh)), de — az indokolásból kilűnőleg — csak azért nem, mert azt a hamis tanuzás esetében fölöslegesnek találta. Mert hiszen nyilvánvaló, hogy ha a tanú pl. az állított tények valótlanságát — csekély műveltségénél fogva — fel nem ismerhette vagy vallomásának lényeges része tekintetében ténybeli tévedésben volt (Btk. 82. §.) vagy pedig objektív hamis vallomása egyéb okból nem volt szándékos (Btk. 75. §.), hanem csak gondatlan (Btk. 221. §.), akkor a vallomásnak tartalmi valótlansága mellett sem lehet szó a Btk. 215. §-a alá eső hamis tanuzás bűntettéről. Az itt kifejlettekből önként következik az, hogy a kir. ítélőtábla megállapításának a vallomás tartalmi valótlanságára (objektív hamisságára) vonatkozó része: ténykérdés, de mindaz, ami abban a vádiolt tudatára, szándékára, vagyis a vallomás szubjektív hamisságára vonatkozik : jogkérdés, amelynek végső fokon eldöntése a kir. Kúria hatáskörébe tartozik. III. Ezeknek a megállapítása után tért rá csak a kir. Kúria a Bp. 385. §. i. a), illetve b) pontja alapján bejelentett semmisségi panaszok megvizsgálására. Ami elsősorban az I. vádlottat illeti, ezen vádlott részéről