Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 21. kötet (Budapest, 1929)

19 Büntetőjogi Döntvénytár. nem az általa váciba tett cselekmény, hanem oly tett miatt ítéltelelt el, melyet ő sohasem tett és tudaiosan nem is akart vád tárgyává tenni. Ezen vádbeli bűncselekmény pedig ámbár a Bv. 26. §-a szerint magánindítvány alapján, de a Bp. 41. §-ra való tekintettel mindenesetre közvádra üldözendő. A kir. ügyész azonban 1924. évi november hó 26-án kelt nyilalkozalában a szóbanforgó hilelronlás vétsége lekinieiében a vád képviseletét megtagadta és bár elmulasztotta a sértettet a Bp. 42. §-a értelmében erről értesíteni s a bíró.*ág sem bocsátotta ki a Bp. 42. §-nak 4. bekezdése szerinti felhívást, lény, hogy a sértett csak 1925. évi január hó 6-án s illetve a bíróság előtt csak ugyanaz évi február hó 10-én, tehát a Bp. 42. §-nak 6. bekezdésében meghatározott harminc napi haláridő leteltével jelenlétté be egy kihallgatása folyamán, hogy a szóbanforgó hitelrontás vétsége miatt panaszát fenntartja és a vádlott megbüntetését kívánja. Ehhez képest a vádlottal szemben már ezen kihallgatás után, tehát még a nyomozat folyamán a bűnvádi eljárást meg kellett volna szüntetni. Ez azonban a Bp. 42-nak vonatkozó rendelkezése ellenére nem történt meg, hanem az elsőbíióság a sértettet főmagánvádlónak tekintve, az eljárást most már főmagánvád alapján folytatta és ílélelet is hozott. Ehhez képest az elsőbíróság az egész vonalon törvényes vád nélkül járt el. És ugyancsak vád nélkül jár el a másodbíróság is, midőn a kir. törvényszék felmentő ítéletét megváltoztatva, a vádlottat most már egy egészen más telt alapján, mint amely miatt a sérteit panaszt emelt, sőt amelynek üldözését a semmisségi panaszból is kitűnően tudaiosan ellenezte is, a Bv. 1. §-ban meghatározott rágalmazás vétségében, vagyis kifejezetten főmagánvádra üldözendő bűncselekmény ben bűnösnek mondta ki és elíiélte Tette pedig ezt a szükséges tetlazonosság hiányától eltekintve, a nélkül, hogy a Bp. 325. §-nak 3. bekezdése értelmében a törvényszerű figyelmeztetést, melyre pedig a védelemnek előkészítése céljából semmisségi terhe alatt kötelezve volt, előrebocsátotta volna, holott a vádlottnak az adott esetben a Bv. 13. §-a szerint még egy netán fennforgó tetlazonosság esetében is joga volt a valóság bizonyítását indítványozni. A szóbanforgó kél cselekmény között azonban nincs teltazonosság, mert más-más tettről és más-más jogtárgyak sérelméről van szó: amott a sértett hitele, iit annak becsülele a jogtárgy, a sériett pedig csakis az első cselekmény, vagyis a Bv. 24. §-ban meghatározott hitelrontás vétsége miatt terjesztett elő magánindítványt és emelt vádat, míg a másik, a kir. ítélőtábla ítéletének