Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 21. kötet (Budapest, 1929)

88 Büntetőjogi Döntvénytár. téridőnek találta a Btk. 266. §-a és a Bv. 17. §-a közötti különbséget. A Blk. 266. §-ának és a Bv. 17. §-ának első bekezdése között a fenti szempontból lényeges különbség nincs, sőt a két törvényhelynek a használt tényállítások vagy kifejezések meghatározására vonatkozó szövege szinte szórói-szóra egyező (((hatóság előtl folyamaiban lévő ügyben», ((tárgyalás alkalmával)), «szóval vagy ügyiratban)), «az ügyre és az ügyfélre vonatkozólag»). Megegyeznek nevezetesen a két §1. bekezdései annyiban is, hogy kifejezetten nem mondják meg azt, hogy e rendelkezések csak az ügyfelek vagy képviselők által használt ilyen tényállításokra vagy kifejezésekre vonatkoznak. Ebből tehát világosan következik, hogy a fenti jogegységi határozatban kimondott elv alkalmazandó a Bv. 17. §. 4. bekezdésére is. A Bv. 17. §. 2. bekezdése ezen az elven mit sem változtat, hanem csupán kiterjeszti a nyilatkozat szabadságát az ügyfél vagy képviselőjének egyéb — tehát nem csupán az ügyfelekre, hanem tanura, szakértőre, stb. vonatkozó — nyilatkozataira, de viszont azzal a megszorítással, hogy ha e nyilatkozat az üggyel összefügg és az ügyfél érdekében szükséges volt. Ezen 2. bekezdés elején lévő «az ügyfélnek és képviselőjének)) kitétel nem azt jelenti tehát, mintha az 1. bekezdés is nem csupán az ügyfélnek vagy képviselőjének nyilatkozataira vonatkoznék, hanem csupán — érthetőbb szövegadás céljából — kifejezetten nevezi meg azokat a perbeli személyeket, akiket ugyan a törvényhozó — talán az addigi gyakorlatból következtetett magától értetődöttségre tekintettel — az 1. bekezdésben meg nem nevezett, de akiknek nyilatkozataira mindkét bekezdés egyaránt vonatkozik. A két bekezdés között tehát nem a nyilatkozatot tevő személyek tekintetében, hanem e nyilatkozatok tartalma tekintetében van csupán különbség. Ez a törvénymagyarázat felel meg egyébként annak a megfontolásnak, amely a törvényhozást a mentesség statuálására vezette, t. i. «a jog bátor és tartózkodás nélküli képviselete, a vádlottak szabad védelme)) (Btk. Mind. Ind.), amely elv szükségessé teszi, hogy a perben álló felek s ezek képviselői a büntetés alól kivétessenek. Nyilvánvalóan nem alkalmazható ez az elv a perben kihallgatott tanukra, tolmácsokra és szakértőkre, akik nem állnak jogi harcban a felekkel. Ha a törvényhozás a Btk. 266., illetve a Bv. 17. §. 4. bekezdéseiben adott mentességet a tanuk vallomásaira is ki akarta volna terjeszteni, ennek határozott kifejezést adott volna, a Bv. 17. §-ában említett tényállítás és kifejezés alatt azonban a tanu\ állomás nem érthető.