Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 20. kötet (Budapest, 1928)

100 Büntetőjogi Döntvénytár. volna a forradalmat, ami nehezebbé tette volna helyzetét: ha ellenben a második kérelmet teljesíti, esetleg még nem vágja el egészen a kibontakozás útját; tehát az uralkodót a kényszerhelyzet akadályozta abban, hogy a minisztérium lemondását elfogadja, s ennélfogva mást nem tehetett, mint azt, hogy az elsőrendű alperest és minisztertársait letett esküjük alól feloldja. Áz alternatív előterjesztés megtétele arra mutat, hogy az elsőrendű alperes és minisztertársai éppen azért állították a királyt a felségjogok szabad gyakorlásával szokatlanul ellenkező ez elé a választás elé, mert jól tudták, hogy az uralkodónak a fennálló kényszerhelyzetben azt a megoldást kell választania, hogy őket letett esküjük alól felmentse; számíthattak tehát arra, hogy a hatalmon maradnak s egyben a király lényére hivatkozással önmagukat minden kockázat nélkül fedezhetik majd további eljárásukban. A kényszerhelyzet felidézésével és kihasználásával tehát az elsőrendű alperes és minisztertársai akadályozták a királyt az uralkodásnak gyakorlatában (Blk. 426. §. 3. pont.) Az elsőrendű alperesnek és minisztertársainak az eskü alól való feloldást követő az a további ténye pedig, hogy a forradalmat előkészítő és előidéző nemzeti tanács előtt esküt tettek, azért valósítja meg a Btk. 127. §-ának 2. pontjába ütköző felségsértés bűntettét, mert ez a cselekmény kapcsolatban az előzményekkel, egyértelmű a magyar állam alkotmányának erőszakos megváltoztatásával s a felhozoltak szerint ennek elérésére volt is irányozva. A fegyverletéti parancsot illetően (a tényállás VI. része) az alsóbíróságok nem állapították meg, hogy annak kibocsátását a minisztertanács az eskü alól való felmentése előtt vagy annak a megtörténte után határozta el. E tekintetben az előkészítő iratok, a tárgyalási jegyzőkönyvek és mellékleteik tartalma és a per más egyéb adatai sem nyújtanak felvilágosítást. Miután azonban maga az elsőrendű alperes utalt arra, hogy Károly király uralkodói jogairól 4918 november hó 13-án mondott le, még az elsőrendű alperes álláspontján is kétségtelen, hogy az uralkodónak a hadsereg egységes vezérletére, vezényletére és belszervezésére vonatkozó felségjoga értelmében ilyen parancsot kibocsátani 1918. évi november 4-én csak az uralkodó volt jogosult. Amikor tehát a Károlyi-kormány felhatalmazás nélkül és így egyoldalúan intézkedett a fegyverletételről, nemcsak akadályozta a királyt az uralkodásnak gyakorlatában, hanem önkényesen magához ragadta a királyt megillető hadügyi felségjog gyakorlását is. És tekintettel arra, hogy a fegyverletételi parancs elrendeli az azonnal való leszerelést, a katonai felszerelések összegyűjtését és a katonaságnak fegyver, lőszer és felszerelés nélkül való hazabocsátását, ami egyértelmű a fegyveres erő teljes felbomlasztásával, s a (k/kj alatti